Dróntámadás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetőjével Szíriában, adta hírül hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező, londoni székhelyű emigráns csoport szerint Ahmed Haszan Abu al-Hajr al-Maszri az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban vesztette életét a Washington vezette nemzetközi koalíció egyik támadásában. Hajr az al-Kaidát vezető Ajman az-Zavahri helyettese volt.

Szíriai híroldalak is tudósítottak a terroristavezér haláláról, amelyet a Hajat Tahrír as-Sám nevű terrorszervezet is megerősített. Az interneten közzétett képek alapján Hajr autóját utazás közben lőhették ki egy katonai támaszpont közelében.

Az 59 éves egyiptomi férfi hosszabb ideje tartózkodott Szíriában. Hajr 2016 júliusában nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyben kimondta, hogy az al-Kaida szíriai ága, az an-Nuszra Front hivatalosan is kivált a terrorszervezetből.

Február elején az al-Kaida egyik veterán parancsnoka, Abu Hani al-Maszri is életét vesztette szíriai légicsapásokban az amerikai védelmi minisztérium szerint. Ő a nyolcvanas években csatlakozott a terrorszervezethez, és Idlíb város környékén érte a halál. A férfi kapcsolatban állt Zavahrival és az al-Kaida korábbi vezetőjével, a néhai Oszama bin Ladennel is.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.