Hat, szeméremsértéssel gyanúsított férfira csaptak le a floridai Sarasota város fürdőruhás nyomozói a Venice Beach nevű strandon. Köztük van a 71 éves dr. Gergátz István, Magyarország tiszteletbeli konzulja is.

A hat szeméremsértő között egy 80 éves férfi is volt. A szatírok állítólag a nemi szervüket mutogatták, vagy csak sörösdobozzal takarták el azt, és volt, aki tisztességtelen ajánlatokat tett a fürdőzőknek. Az őrizetbe vételük után 500 dolláros óvadék fejében mindegyikük szabadulhatott.

Gergátzot az álruhás rendőrök egy függőágyban találták meg meztelenül az Index cikke szerint.

Nemi szervét mutogatta Magyarország tiszteletbeli konzulja

Dr. Gergátz István nyugalmazott belgyógyászt, aki korábban New Orleansban volt tiszteletbeli konzul, Hende Csaba 2012-ben nevezte ki sarasotai tiszteletbeli konzullá, hogy az Észak-Floridában élő, 50 ezres magyarság képviselőjeként járjon el.

 

Akkor azt mondta, többek között az lesz a dolga, hogy „bajba került magyar állampolgárok ügyes-bajos dolgait intézze". Hozzátette:

12 évig voltam konzul egy másik államban, de ilyen nagy érdeklődést nem kaptunk még mint itt Floridában, itt tudják, hogy sok magyar él, és a média érdeklődik irántuk.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Doktor ur, gratulalok, most mar vegervenyesen kierdemelted helyed a qvara kereszteny es polgari, magyar kormanyzo partokban!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
panellproli
Fejétől bűzlik a hal. Amilyen a qrmányunk, olyanok képviselik. Csak sajnos ezzel a magyarokat járatják le, nem a főnöküket.Bár szerintem a világ jobbik felén orbánnak egy ujjbegynyi becsülete sincs.
bencemacska
Madarat tolláról, konzult kinevezőjéről!!!
bakegya
JÓ SZOLGÁLATOT TETT A HÍRÖS ORBÁN HAZÁNAK-HUNGARY- KUMM!!!
wagabund
lefogadom, az ügyvédje arra fog hivatkozni, hogy a D vitamint pótlandó kénytelen volt meztelenül napozni...a csoffadt pöcse már barnult is...
Cefi
Hogy és mikor került orbán floridába? És nem szédült fejjel lefelé?
lalapapa
Azért nevezte ki hende tiszteletbelinek, mert nagy a töke ? Vagy a hende új izéja...nője javaslatára ?
moareka
"bajba került magyar állampolgárokon segítsünk"-mondta, akkor most ön következik doktor úr...
Ami azt illeti igazán sokoldalú a mi politikai elitünk, a legtöbben lopnak, mások verik az asszonyt, vagy megint mások elteszik az asszonynak járó juttatást, na, de hogy mutogassák azt, ami alig van...azt, hogy ilyet nem szabad csinálni,az nem volt benne a konzuli felkészítésben ...na ugye!
karma1
Es ha csak egy nudista strandon volt? Mert meg ezt is mondhatja majd az ugyvedje...:o))))
F_Viktor
Doktor ur, gratulalok, most mar vegervenyesen kierdemelted helyed a qvara kereszteny es polgari, magyar kormanyzo partokban!
Jozefina
A külügyben ez nyilván elfogadható!!!
karma1
Aze' beszaras az egesz magyar politikai elit: a gunarnyaku elmegy Afrikaba, beul egy csodaszep tronterembe az elengans unneplobe oltozott kiralyjal targyalni puloverben, sportcipoben, farmerben, a csuti csungohasu mindenkinek kezet csokol, akinek nem szabadna, ez a cernafaszu meg a csunyajat mutogatja a placcon,...Mi a turo van itt? Ekkora kuplerajban senki nem tesz rendet?
kukac50
Ha a seggét mutogatta volna a valóságot tükrözi az ország állapotáról.
nyanya001
Kinyújtotta a nyelvét a vén majom ? :)
nemfideszes
Nem kell ezen csodálkozni, a futsalista megmondta: "a klasszikus diplomácia kora már lejárt".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.