Az Amerikai Egyesült Államok arra készül, hogy az illegálisan országukba érkező családokat szétválasszák. Nem titkolják, az elrettentés a cél.

John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter egy televíziós interjúban megerősítette hétfőn azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a bevándorlási hatóságok azt tervezik, hogy a mexikói határra illegálisan érkező nőket és gyermekeket szétválasztják.

Mint a CNN-nek kifejtette: a nők és a gyermekek szétválasztásával az a cél, hogy elrettentsék a veszélyes útra vállalkozókat. Kérdésre válaszolva John Kelly leszögezte, hogy a gyermekekről az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma fog gondoskodni. "Nagy a gyakorlatunk a kísérő nélküli kiskorúakkal" – fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy a gyermekekkel emberségesen bánnak majd, csakúgy mint a szüleikkel.

A szülők őrizetbe kerülnek, s ott várhatják meg kitoloncolásukat vagy a bevándorlási engedélyt. Kelly nem részletezte, hogy a szülők letartóztatása után a gyermekek hová kerülnek, csak annyit mondott: kevésbé "szigorú" szállásra viszik őket, s vagy egy államilag kijelölt gondnok, vagy egy Amerikában élő rokonuk gondjaira bízzák őket.

John Kelly hangsúlyozta: mindent megtesz majd azért, hogy elrettentse a Közép-Amerikából útnak indulókat attól, hogy emberkereskedők hálójába kerülve nekivágjanak a nagyon veszélyes útnak az amerikai határ felé. A miniszter utalt arra is, hogy szociális intézmények és segélyszervezetek adatai szerint a Közép-Amerikából útnak induló nők kilencven százaléka útközben erőszak áldozatává válik.

A jelenlegi gyakorlat szerint a kitoloncolásukat vitató, vagy menekültstátust kérő illegális bevándorlókat az adatok felvétele után általában gyorsan kiengedik az őrizetből, és mindaddig az Egyesült Államokban maradhatnak, amíg az ügyük meg nem oldódik.

Az interjúban a belbiztonsági miniszter kitért arra is, hogy a hétfőn nyilvánosságra hozott elnöki rendeletben szereplő hat ország mellett "még további 13-14 országra" fordítanak különleges figyelmet, illetve ellenőrzik különleges szigorral az onnan beutazni akarókat. A miniszter azonban nem nevezte meg a kérdéses országokat. "Nem hiszem, hogy a listát bővítjük, de vannak még országok, amelyektől azt fogjuk kérni, amit Iraktól, vagyis hogy jobban működjenek velünk együtt, adják meg nekünk az országunk biztonsága szempontjából fontos információkat" – mondta. Hozzátette: nem kizárólag muszlim többségű országokról, vagy közel-keleti államokról van szó.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Itsuka Nakimaga
Mexikótól messze van. Az óceánt sem tudja mindenki átúszni...
Itsuka Nakimaga
@Szeparepa2: Ilyenkor tűnik ki: ki az, aki csakis gyilkolni szeretne. Szabadon, mint 44-ben! Ach - die schöne Zeiten...
Itsuka Nakimaga
Te csak a "tűzparancsot" hiányoltad, semmi mást! Te csak lőni szeretnél, gondolom az asszonyokra gyerekekre, mindenkire. Úgy, ahogy 44-ben mások, másokra. A lényeg a büntetlen, szabad gyilkolás.
Kína és Oroszország ebben nekem nem példaértékű. A britek, spanyolok, portugálok és franciák hol, mikor hány fegyvertelen embert lőttek halomra a határaikon? Adatokat kérek!
Itsuka Nakimaga
@Szeparepa2: "Amit kérsz, azok legfeljebb titkosított katonai aktákban vannak ott..."

Akkor te honnan is tudod? Veled - és csak veled - nyilván megosztják a britek, spanyolok, portugálok és franciák stb. a titkosított katonai akták tartalmát.
Ha hiszed, ha nem: végigolvastam az egész, több mérföldes szófosásodat. Egyetlenegy valódi, tényeken alapuló adatot nem tartalmaz, csakis légbőlkapott, kitalált, előítéletektől csöpögő, másoktól papagájozott feltételezések. Valószínűleg még nem láttál élő menekültet, de ha a bálványaid ilyesmiket hazudnak: te mondod utánuk, egyetlenegy önálló gondolat nélkül!
Te csak azt szeretnéd már végre látni, hogy a nyomorultba, aki menekül: rúgjanak bele, sőt lőjék is agyon ha a vérében fetreng, neked attól lesz orgazmusod!
De hogy valami értelmes választ is adjak a kérdéseidre: azért nem állnak meg Kisázsia és a Balkán un. "biztonságos" országaiban, mert ott is rengeteg olyan ember él, mint te. Ezért menekülnek tovább, bármi áron, mert egy kulturált, civilizált országba akarnak jutni. Nem, nem hozzánk, mi csak hellyel-közzel tartozunk ebbe a kategóriába. Az alsóbalkáni szarkupacokon minél hamarabb túl akarnak lenni, ha már földrajzi okokból elkerülni nem lehet.
Rendőreinktől, katonáinktól és a magadfajtáktól meg is kapják a magukét, amint az őket (Szerbiában) ellátó orvosok tömegével tanúsítják. Hogy örömöd is legyen: már a halomra lövetés sincs messze...
Akkor fogunk végképp kiiratkozni a civilizált Európából! Fél lábbal már most is a harmadik világban vagyunk.
Itsuka Nakimaga
@Szeparepa2: Na töröld le szépen a szádról a habot és:
1. Írj le nekem egy azaz egy konkrét esetet, a britek, spanyolok, portugálok és franciák, vagy mások titkos aktáiból, amikor a határon menekülteket lőttek agyon!
2. Idézz egyetlen mondatot az én kommentjeimből, amelyben én egy szót is írtam befogadásról!

Nos, ha ilyet nem találsz, akkor magad is megállapíthatod, hogy vagy úgy válaszoltál sok-sok sületlenséget, hogy el sem olvastad amit írtam, vagy ha elolvastad, akkor komoly szövegértési kihívásokkal küszködsz.
Tehát akkor még egyszer, újra, a hozzád hasonló nehéz felfogásúakra való tekintettel:
3. A menekülőket, akik túlnyomó része a halomra lövetés elől menekül, a te javaslatoddal ellentétben NEM kellene a határon agyonlőni!
4. Én ugyan ateista vagyok, ám a világ valamennyi szent könyve arra tanít, hogy a könyörületre szoruló nyomorultba ne rúgjunk bele, ne uszítsunk rá kutyát, ne verjük agyon, hanem segítsünk amit tudunk: adjunk enni, ha éhes, inni ha szomjas, ruhát ha fázik, fedelet, ha ázik és néhány jó szót, hogy megvigasztaljuk, ha elkeseredett, ha félti a családját, gyerekeit! Hogy ne feledd: a keresztények Jézusa IS(!) ezt üzente!
5. Mindez független a befogadástól, annak szabályai vannak, amit be kell tartani. Ám ezek között a szabályok között sincs ott az embertelenség parancsa!

Ám úgy tűnik: emberséget már csak a civilizált Európában lehet találni, a hozzánk hasonló alsóbalkáni szarkupacokban nem.Ezért igyekeznek a menekültek innen minél előbb továbbjutni, tovább a civilizált világba. Egyetlen egy sincs aki Magyarországra tartana, csak sajnos útba esik. Itt olyan élőlények élnek, akik csak lőni akarnak.
Mellesleg: 1956-ban Ausztria határán a magyarokat is halomra lőhették volna, de nem tették. Hogy miért? Na miért? Pedig a börtönökből kiszabadult bűnözők is közöttük voltak.
Mellesleg: a szövegedben továbbra sincs egyetlen önálló saját gondolat, csakis másoktól hallott szajkózott közhelyek.
Te nem az a fajta vagy, aki önállóan gondolkozni...
Itsuka Nakimaga
Megismétlem: 1.2.3.4.5.!
Reménytelenül buta vagy, nem tudok olyan iskolásan fogalmazni, hogy felfogd az értelmét. Változatlanul egész másról beszélsz, mint amit leírtam. Sorolod az ostoba közhelyeket, miközben egyetlen gondolattal sem válaszolsz arra, amit olvastál. Úgy tűnik: te csak írsz, de nem olvasol.
Reménytelen, befejeztem, Bye-bye!
Ps. Magyar vagyok ugyan, de ezt a tényt egyre jobban szégyellem! Itt, ahol élek, le is tagadom, ha tehetem. Minél több ilyen szellemi topronggyal találkozom, mint te, annál inkább...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.