Megkegyelmezett Vlagyimir Putyin egy nőnek, akit azért tettek börtönbe hét évre, mert a 2008-as orosz-grúz háború előtt sms-ben írt grúz ismerősének orosz páncélosok mozgásáról.

Kegyelmet adott Vlagyimir Putyin orosz elnök Okszana Szevasztidinek, akit hazaárulás miatt hét évi szabadságvesztésre ítéltek, mert Szocsiból sms-üzeneteket küldött Grúziába egy orosz páncélosokat szállító szerelvény mozgásáról – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

A 47 éves Szevasztidi még 2008-ban, nem sokkal a grúz-orosz háború előtt küldött üzeneteket egy grúziai ismerősének az egyik szakadár grúziai tartomány, Abházia felé tartó orosz haditechnikáról.

A tavaly márciusban elítélt Szevasztidi jogi képviselője a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy ügyfele az amnesztia ellenére is arra fog törekedni, hogy az ellene hozott verdiktet bíróság semmisítse meg. A nőt, aki egyébként az Oroszországot kormányzó Egységes Oroszország párt tagja, tavaly januárban tartóztatták le.

Okaszana Szevasztidi ügye szóba került Putyin decemberi sajtótájékoztatóján. Az elnök azt mondta akkor, hogy nem ismeri az ügyet, de szigorúnak nevezte az ítéletet. Most humanitárius megfontolásokkal indokolta, hogy elnöki jogával élve kegyelmet gyakorolt.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Elvenni telefon többet nem tudni irni sms.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.