Öt hónapja fizetés nélküli szabadságon van a román korrupcióellenes ügyészség eltiltása miatt.

A kolozsvári önkormányzati testület következő ülésén lemond tisztségéről Horváth Anna, a város alpolgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus csütörtökön, egy Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be döntését.

Horváth Anna arra hivatkozott, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) immár öt hónapja eltiltotta alpolgármesteri teendőinek ellátásától, ez idő alatt jövedelem nélkül élt, és beláthatatlan, hogy ez az állapot meddig tart. Hozzátette: aktív emberként nem vállalhatta ennek a helyzetnek a fenntartását.

Kelemen Hunor kijelentette: Horváth Anna ellen karaktergyilkosságot hajtott végre a DNA. Szerinte ugyanis semmi sem indokolta az elöljáró eltiltásának öt hónapi fenntartását. Az RMDSZ elnöke hozzátette: felkérte Horváth Annát, hogy töltse be az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét, aki ezt elfogadta.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére. A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Horváth Annát február végén a romániai Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is összeférhetetlen tevékenység gyanúja miatt jelentette fel a DNA-nál. A feljelentés szerint a politikus alpolgármesteri minőségben részt vett egy olyan kolozsvári önkormányzati ülésen, amelyen 90 ezer lej (6,3 millió forint) támogatást szavaztak meg a Claudiopolis egyesületnek, amelynek az elnöki tisztségét töltötte be, és 30 ezer lej (2,1 millió lej) támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, amelytől előadóként kapott juttatásokat.

Az elöljáró közölte: a Claudiopolis Egyesület elnöki tisztségéről közjegyző előtt adott nyilatkozatban mondott le nyolc hónappal korábban, a Sapientia egyetemen pedig polgári szerződéssel adott órákat, ami szerinte nem esik az összeférhetetlenségi törvény hatálya alá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.