Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgéptől, amely Rotterdamba tartott – jelentette szombaton a CNN Türk török hírtelevízió és az NTV holland köztévé.

A miniszter Rotterdamban az áprilisi törökországi alkotmánymódosító népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen vett volna részt.

Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester korábban megtagadta az engedélyt a minisztertől, hogy felszólaljon a Recep Tayyip Erdogan államfő jogköreit jelentősen kibővítő, az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás rotterdami kampányrendezvényén. Ennek ellenére ő el akart menni a hollandiai nagyvárosba, és “kemény politikai és gazdasági szankciókkal” fenyegetőzött, ha Hollandia ezt megakadályozza.

A holland kormány közölte, hogy a közrendre és biztonsági okokra hivatkozva vonták vissza a gép leszállási engedélyét. Hozzátették: a szankciók kilátásba helyezése teljes mértékben ellehetetlenítette, hogy észszerű megoldást lehessen találni.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Figyuzz janicsár! Ez a dádáigéret most nem jött be. A tengerszint-alattiak nem sz@rtak be a fenyegetésetektől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Figyuzz janicsár! Ez a dádáigéret most nem jött be. A tengerszint-alattiak nem sz@rtak be a fenyegetésetektől.
36
"A közrendre és a biztonságra hivatkozva", ahogy tudom, így is fullon van már a bűnözés mértéke a migránsok miatt.
Csúcson működik pl. a nigériai maffia, ami leánygyermekeket visz be Hollandiába, majd-mivel szabadon mozoghatnak-éjjel és nappal tuszkolják be autókba a táborok udvarán és viszik őket prostituáltnak.
Megdöbbentő ez kérem tisztelettel: Európa egyik legfejletteb, leggazdagabb országában, nyíltan, minden következmény nélkül működik a gyermekprostitúció.

Csak azt nem értem, ilyenkor hol vannak a harcos "jogvédő és civil" szervezetek?
Ördögvadász
A világ legliberálisabb országa. Hmmm Ennek következményei lesznek...
36
Paradox az is, hogy amíg Nyugat-Európa lehajolt(és kinyalta/kinyalja a fenekét) a muszlim kultúrának-nem ám a kereszténységet kellene támogatni-addig fennakadnak egy muszlim vezető látogatásán.
Szókrakész
Azért ez túlzás volt.

De a hollandok, németek, franciák, amerikaiak, ...mindenhol beavatkozhatnak a már országok politikájába. Elnököt, kormányt döntenek, ...
Ha kell akár háború árán is.
coni
A mag-Unió kezd ráébredni, hogy a kisebb Unió jobb Unió. Vagy csak rádöbbentek hogy az unió szó szövetséget és nem ellenséget jelent. Még szerencse, hogy nem kezdték meg a törökökkel a belépési tárgyalásokat..
wagabund
eddig stimmel...és? mi lett a történet vége? mert hogy nem lesz plüssmacis kakaós babazsúr az biztos...

kavarodik a szar rendesen...tisztára megőrült mindenki?
36
@wagabund: Rotterdam polgármestere, Ahmed Aboutaleb (marokkói származású!) korábban megtiltotta a kampányrendezvényt. Muszlim a muszlimnak keresztbe tesz, egy európai alkotmányos monarchiában. Hihetetlen, groteszk:)))

Egyébként, ez az Ahmed mondta, 2015-ben, hogy "akinek nem tetszik a szabadság, az elmehet a picsába."
Eladott Ország
"Erdogan egy szultanátusban gondolkodik. Azokat az időket sírja vissza, amikor az Oszmán Birodalom Budától Perzsiáig ért. Ez a török kalifátusok időszaka volt. Kimondatlanul ő is egy kalifa, aki leplezett kapcsolatokat tart fent minden erővel, ami egyeduralmát szavatolja. Ilyen például az Iszlám Álammal kiépített rendszere, ami féken tartja a kurdokat, ugyanakkor számolatlanul értékesíti saját zsebre a lopott iraki olajat. Lehet mondani, hogy ez megváltozott, ma ő is az Iszlám Állam ellen száll ringbe, de ahogy kollégája, Orbán egyszer megjegyezte: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek! Putyin pedig megfogadja Orbán tanácsát és Erdogán cselekedeteit figyelve lebombázza az “olajbizniszt”.
quadrocopter
Helyes dontés! Akik büdösek, azok szaglásszák saját magukat és vezéreiket!
SystemError
Ez a kedvencem, amikor diktatórikus országok, személyek azt kérik számon, hogy rájuk miért nem néznek egyenlően...
Ördögvadász
Felkeltek a hollandiai törökök. Az első lépest megtették. Csatlakozni kell. Minél többen.
Kirángatni a bunkerból, karóba húzni azonnal és nemcsak Hollandiába, a gazember, cionista seggnyaló Technokratákat. Karóba húzni!
libellle
@36: Talán keresd Budapesten, ugyanis budapest a legnagyobb bünözés fészke. Ott aztán a bolgárok, ruskik, azerok, és mindenfele nacio gazemberei boldogan élnek és üzik "iparukat". Vagy ezt nem tudtad?
libellle
@coni: megkezték, a törökök associatiot élveztek ugy mint Schweiz. Ellenben az utolso lépések után elkezdte az EU a pénzeket leépiteni amit a törökök kapnak. Igy világossá vált, hogy a törökök nem kapnak belépést az EU-ba. Teljesen mindegy ,hogy orbán elvtárs ezt mennyire szorgalmazta.
herczeg0210
Ha sehol nem engedik leszállni, előbb-utóbb hazamegy!
egyvandor
@SystemError: Gorbánék is mindig a liberalizmus elvivel érveltek, most meg hogy hatalomba jutottak hirtelen az illeberalizmus lett nekik fontos.
egyvandor
@herczeg0210: Kétszer annyit azért nem tankoltak :)
36
@libellle: :))) Üdv, libelle, régen csattantunk már itt.
Vili, hogy Budapest sem kivétel a szervezett bűnözés alól. Sőt. Debrecenben az ukránok, Szegeden a szerbek, albánok, románok "tesznek-vesznek". Stb.

Csak azért, mégis hiányolom én, azokat a harcos civileket és jogvédőket a "menekültjeik" megvédésében.
De én úgy látom, hogy oda nem avatkoznak be, ahol lőnek is. Netán, egy-egy munkatárs, darabokban lenne egy csomagban visszaküldve, ha beleszólnának a maffiák ügyeibe.
fekete
Magyarul meg kevertek a sz@rt EU-ban elege rendesen,a fu"vet szivo Hollandok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.