Minden eddiginél szigorúbb büntetést kap az a független európai parlamenti képviselő, aki március elején egy felszólalásában nőket lealacsonyító kijelentéseket tett az EP plenáris ülésén – közölte az EP elnöke, Antinio Tajani bejelentésére hivatkozva az MTI.

Eszerint a lengyel Janusz Korwin-Mikke harminc napig nem kaphat napidíjat, tíz napra kizárják a parlament munkájából, és egy évig nem képviselheti az Európai Parlamentet.

Az Európai Parlament március elején indított vizsgálatot gyűlöletbeszéd miatt a lengyel képviselő ellen, aki azt mondta március 2-ai felszólalásában, hogy a nőknek kevesebbet kell keresniük a férfiaknál, mert kisebbek, gyengébbek és kevésbé intelligensek.

A független, szélsőjobboldali képviselő felszólalása hatalmas botrányt váltott ki, a spanyol szocialista Iratxe García Pérez azonnal kikérte magának, és azt mondta, hogy

én épp azért vagyok itt, hogy megvédjem az európai nőket az olyan férfiaktól, mint maga,

az EP elnöke, Antinio Tajani pedig vizsgálatot indított az ügyben.

„Minden nőt sértett az a nemek egyenlősége ellen intézett támadás, mely a plenáris ülés női elnöklettel zajló vitáján hangzott el”

– nyilatkozta az EP-elnök, aki hangsúlyozta: nem tűri az ilyen viselkedést, különösen olyasvalakitől, akinek az a feladata, hogy méltósággal képviselje az európaiakat.

Tajani minden sértettől bocsánatot kért, és megígérte, hogy az ilyen beszédet ebben a házban soha nem fogják eltűrni. A testület szabályzata megköveteli a képviselőktől a kölcsönös tiszteletet, a viták során nem tanúsíthatnak rágalmazó, rasszista, xenofób magatartást – hangsúlyozta.

Janusz Korwin-Mikke nem először kapott büntetést. 2015 októberében pénzbírsággal sújtották, illetve mintegy két hétre felmentették parlamenti tevékenysége alól, de szavazati jogát megtarthatta, miután egy ülésen náci karlendítést tett, és a migránsokat "emberi szemétnek" nevezte.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ez a faszi nagyon jól tudja mit beszél. amikor elmegy a kupiba, perszehogy nem a százkilós Ursulát kéri, mert az ráadásul okosabb is...

-jónapot képviselő úr! látom sietni tetszik...sajnos rossz hírem van..a szokásos Helga pont dolgozik, de tudom ajánlani a Matildot, ő épp szabad...ő ugyanúgy negyvenöt kiló, százötven centi, és buta mint a tök..viszont jól mozog...tarifa ugyan az, elégedett lesz...
-örülök hogy megfelel, akkor szólok neki..mindent a kedves vendégért...
szép új világ
@wagabund: Szerintem azért gyűlöli a nőket, mert mást már nem tud tenni velük...
Equus
mivel is lehet jobban elmondani, h már nem áll fel, nőkkel nem tudna mit kezdeni, de a fiatal fúcskákat azért szeretné nyalogatni, mint ezzel az ótvaros dumával

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.