Angela Merkel német kancellár május 2-án találkozik Moszkvában Vlagyimir Putyin elnökkel – jelentette ki csütörtökön Moszkvában Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, aki háromnapos látogatásra érkezett Oroszországba.

Putyin, aki a nap folyamán a Kremlben fogadja Seehofert, megerősítette a Merkel-látogatás időpontját, és megkérte vendégét, hogy tolmácsolja a legjobb kívánságait a német kormányfőnek.

Seehofer a maga részéről átadta az orosz vezetőnek a kancellár üdvözletét.

"Merkel kancellár több alkalommal emlékeztetett rá, hogy ne felejtsem el ezt megtenni, és azt mondta, hogy május elején meg akarja látogatni önt" – mondta.

Puytin kifejezte reményét, hogy Seehofer moszkvai vizitje kedvező hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra és rámutatott, hogy Németország tartományai közül Bajorország az első helyen áll az Oroszországgal folytatott kereskedelemben.

A Kreml közleménye szerint amíg az Oroszországba irányuló német kivitel az elmúlt évben csaknem 5 százalékkal csökkent, addig a bajor export ugyanebben a relációban 4 százalékkal nőtt.

Az orosz elnök március 9-én hívta meg a német kormányfőt, amikor Moszkvában fogadta Sigmar Gabrielt, a berlini diplomáciai tárca vezetőjét. Putyin hangsúlyozta akkor, hogy a két ország közös feladata a kétoldalú kapcsolatok teljes körű normalizálása.

A német külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a kancellárnak módja nyílik majd a látogatásra, és kijelentette, hogy hivatali elődje, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök is Oroszországba készül.

A kétoldalú kapcsolatok Oroszország 2014-es ukrajnai beavatkozása nyomán romlottak meg. A kereskedelmi forgalom a 2012-es 80 milliárd eurós szintről a tavalyi év 11 hónapjának összesítése alapján 47 milliárdra esett vissza.

Merkel kancellár Ukrajna területi integritásának következetes szószólója. Seehofer több ízben is állást foglalt az Oroszország elleni szankciók feloldása ellen, ugyanakkor sürgette, hogy Moszkva támogassa a békefolyamatot Kelet-Ukrajnában.

Angela Merkel a kétoldalú viszony keretében 2013 júniusában, a G20-csúcs alkalmából pedig ugyanazon év szeptemberében járt utoljára Oroszországban.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Szókrakész: (23:14) Ne haragudj, de én ezt teljesen másképpen látom.
Oroszország beáll az USA mögé, meghagyva annak "a világ egyik csendőre" szerepet, és a másik nagyhatalom és ellenlábas a kommunista Kína lesz tíz éven belül.

Kína az USA ellenpólusa lesz/már az is, gazdaságilag és katonailag is. Ez a két nagyhatalom fogja uralni a jövőben a világpolitikát. Kína mögé felsorakozik az összes színes bőrű ország, India, Pakisztán az arab országok és malájok, stb. Nem véletlenek az Észak-Koreai rakétakísérletek sem, ami Kína teljes egyetértésével és engedélyével, sőt támogatásával folytatódik. Az Észak-Koreai rakéták hamarosan el fogják érni az Új-Zélandi és az Ausztrál kontinenst is. Kell a színes embereknek a terület, mert úgy szaporodnak, mint a levéltetvek.

Az oroszok USA mögé beállása, besorolása szükség és kényszer is lesz, mint fehérember és (ortodox) keresztény ország. Cserébe a "támogatásért" az oroszok megkapják Európa középső sávjának megszállását Lengyelországtól, a németeken át Hollandiáig.(Egyszer már az oroszoké volt Németország 1/3-a.)

Az angoloknak az USA felé való vonzódását szolgálta a Brexit is. (így szavaznának mégegyszer is. Majdnem megakadályozta a sok londoni feka) Ugyanakkor az USA-hoz közelítenek a Pacific térség fehérember-országai, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland!
Élesen kirajzolódik a fehérember-szinesember ellentét a Földön.
Ördögvadász
Ha Oroszországot Európa részeként kezelnék, mert Oroszország Európa része, mindenkinek jobb lenne.
Na persze, nem mindenkinek, mert érdekek és érdekeltségek vannak.
Oroszország, vagy Kína a történelem során soha nem támadott!, és ezt nem szabadna elfelejteni.
1magyar
@verőce21: El kellene fogadni egymást olyannak amilyennek születünk, de mindenki maradjon a helyén,saját országában!
Szókrakész
@verőce21:
Oroszország lesz a világcsendőr, Kína a gazdasági vezér, persze az orosz pakisztáni, afgán, indiai, ...ásványkincsekkel.
Ahogy írtad is, sorban állnak be Kína mögé ezek az országok.
A kínaiak Pakisztánban ipartelepeket, iparvárosokat hoznak létre, hozzá ők építik saját pénzből az autópályákat, ...
Pakisztán pedig adni fogja a "szorgalmas", olcsó munkaerőt.
Foxley
Enyje, megoldhatták volna egybe, elvégre jóban vannak.
verőce21
@Ördögvadász: (11:18) "Oroszország soha nem támadott", ebben majdnem igazad van, de amit az amerikaiak feladtak területeket, oda bevonultak. Egyébként Afganisztánra még ez sem igaz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.