Hosszú bűnlajstroma volt annak a 39 éves férfinak, akit szombat délelőtt lőttek le a párizsi Orly reptéren, miután megpróbálta egy ott járőröző katonanő fegyverét megszerezni.

A férfit fegyveres rablásért is elítélték korábban, a rendőrség pedig nyilvántartotta, mint radikalizálódásra hajlamos személyt.

A támadó szombat reggel Észak-Párizsban már összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, egy rendőrt arcon lőtt egy ellenőrzőpontnál, majd egy lopott kocsival hajtott az Orly reptérre.

Ott a 2015-ös terrorcselekmények elrendelt biztonsági intézkedés miatt járőröző katonák egyikétől – egy katonanőtől – akarta elvenni a fegyverét, de az nem adta át, mire dulakodni kezdtek, a nő a földre kerülve sem eresztette el a fegyvert. A francia védelmi miniszter elmondása szerint a nő járőrtársai lőtték le a férfit.

A rendőrség az incidenst követően lezárta a repteret, mintegy 3000 embert evakuáltak a déli terminálok épületéből, amit tűzszerészekkel vizsgáltak át.

A hatóságok a férfi apját és fivérét őrizetbe vették, ami rutineljárás feltételezett terrortámadás esetén a BBC cikke szerint.

A France24 értesülései szerint a francia belügyminisztérium terrorista akciónak nyilvánította a reptéri és az azt megelőző, ellenőrzőpontnál elkövetett támadást.

(BBC, France24)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Próbálkozás volt inkább csak szerencsére.
gazdag dezső
Csak hívják Európába a emigránsokat !! Merkel asszony Önt kellene ,hogy kivégezzék ,vagy megerőszakolják ahhoz ,hogy végre észhez térjen ?No meg az összes emigránspártiakat!!Megérdemlik azok az országok akik leszólták az országot a kemény fellépésért,és kerítés építésért mindazt amit kapnak ,meg még nincsen vége!! A Iszlám Európa leigázására tör!! Valójában ide akarja sok Európán kívüli ország küldeni az iszlamistákat ,és így szabadulni meg tőlük.! Soros Úr ! Valójában ahogy nézem a képét ,már nem sokáig teszi mert talán még az Isten is megbünteti !Már nagyon nehezen nyilatkozik,alig bír mozogni !Vége lesz hamarosan a bűnei halálba viszik.
36
@Csizmás Kond: Nem megy ez a fránya integráció. Nem is fog.(Én eddig sem hittem benne) Teljesen más kultúra.
A muszlimoknál ez egy családon belüli, teljesen jogosnak tartott tett.
elnyomott
Hosszú bűnlajstrom?
A legelsőnél vissza kellett volna hajítani, ahonnan jött!
Sámannus
Ja, a mi kormányunk válogatós, ők csak maffiózókban, és bűnözőkben utaznak.
Hozzánk nem is akar rendes ember jönni.
elnyomott
@fekete: a terrorista ezek szerint nem is bűnös?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.