Az osztrák szociális rendszer "bevándorlóinak" megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt.

Öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást az osztrák külügyminiszter

Kurz úgy vélte, hogy amennyiben valaki elveszti a munkáját, vissza kellene utaznia származási uniós országába, vagy egy másik tagállamba, ahol munkát talál.

Javaslata szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák. Lapértesülések szerint Ausztria évente 250 millió eurót fizet külföldön élő gyerekek után.

Kurz szerint az uniónak a fontos témákkal kellene foglalkoznia ahelyett, hogy "beleavatkozva" a szociális és egészségügyi rendszer kérdéseibe. Ugyanakkor kijelentette: elismeri a személyek unión belüli szabad áramlását.

A lap megjegyezte: az Ausztriában élő uniós állampolgárok megkapták a támogatást akkor is, ha csak rövid ideig dolgoztak az országban. Az újság szerint az Ausztriában élő munkanélküli kelet-európaiak száma 2011 óta 200 százalékkal, ötvenezerre nőtt.

Az Európán belüli szabad munkavállalás nagy dolog, de a hiányosságokat ellensúlyozni kell

- idézte a minisztert a Kronen Zeitung című osztrák lap. Úgy vélte, hogy a szociális rendszer akkor működik jól, ha befizetést követően folyósítják az ellátást. Kurz szerint az uniónak át kell engednie a szociális támogatások rendszerének szabályzását a tagállamoknak.

A Kronen Zeitung által bemutatott adatok szerint 2014-óta 105 ezerről 170 ezerre nőtt az uniós országokból érkező munkavállalók száma Ausztriában. A lap által közölt számok alapján a munkanélküliek harminc százaléka nem osztrák állampolgárságú, közülük 50 ezren uniós tagállamból érkeztek Ausztriába.

Az osztrák kormánykoalíció február végén a munkahelyteremtést és a helyi munkaerő foglalkoztatását ösztönző intézkedésről állapodott meg. Eszerint meghatározott ideig felére csökkentenék a bizonyos alkalmazottak után befizetendő költségeket. Az intézkedés célja továbbá, hogy a jövőben nem engednének be olcsó munkaerőt az országba. Az intézkedés júliustól léphet életbe.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
@1magyar: 11:24

Azt már tudjuk, hogy Te még SOHA nem voltál Ausztriában egy
percet sem, Hegyeshalomnál inadba szállt a bátorság...:-))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
@1magyar: Te, a gazdag osztrákhoz nem kell jönni dolgozni: Mit igért viktor, 1 MILLIO munkahelyet. Szerintem sem kellene senkinek menni máshová dolgozni.Szerintem sem kellene sehová semmit fizetnetek, de az EU-nak sem oda. Mit gondolsz ki járna jól? De a kérdés: amennyiben olyan a borzasztó a nyugat miert nem mennek a polgártársaid szerinted a ruskikhoz dolgozni. Egyébként teljesen mindegy hogy hol született dédapád ( Ez bizonyitás kérdése) nem kapnál semmilyen segélyt , lehet menni dolgozni.
volvós
@libellle: 18:12

Kár elmagyarázni egy földhözragadt kisebbségi álmodozónak !! Ez a tipus
Ausztriában éhenhalna, mert ott DOLGOZNI kell !!!
Szókrakész
@egyvandor: A Gyurcsány a hibás.
Ő jelent, spicliskedik az EU-nak.
Ő indította el a kivándorlási hullámot.
Ő baxta szét az országot, kergette IMF és EU hitel adóssághegyekbe.
Ő és Tsa nyúlta le a nagy pénzeket, hogy utrána mindent vissza kellett vonjanak.
Hitelre, hitelből qrmányoztak.
Abból mindenki tud.
Ahhoz nem kell ész.
Még egy idióta is tud!
Gyurcsány is tudott.
F_Viktor
"Javaslata szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák."

Ez egy szankció a magyar politikával szemben, aminek anyagi kárát a magyar emberek fogják megérezni.
Szókrakész
@volvós: És ha Sopron felől ment volna?
Vagy még délebbről?
Jozefina
A németek úgy tudom már ezt csinálják. Csak akkor léphet be valaki a szociális hálóba, ha 5 évig németországban él és ez idő alatt valahogy eltartotta magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél