Nem tartanak több kampányrendezvényt a török politikusok Németországban az április 16-i népszavazás előtt – közölte a török kormánypárt kedden. Az Igazság és Fejlődés Pártjának külföldi koordinációért felelős kölni irodájának szóvivője elmondta: a meghirdetett rendezvényeket is lemondták. Azt követően döntöttek így, hogy az elmúlt hetekben kiéleződött a feszültség Törökország és Németország között.

A népszavazás az elnöki rendszer bevezetéséről szól, amely hivatalosan is teljhatalmat adna Recep Tayyip Erdogan államfő kezébe. Több nyugat-európai ország is konfliktusba keveredett a török kormánnyal, mert megakadályozták a török miniszterek kampányrendezvényeit.

Zafer Sirakaya, a török kormánypárt európai lobbiszervezeteként számon tartott Európai Török Demokraták Uniójának elnöke viszont azt mondta, „helyi szintű” tájékoztatást terveznek a népszavazásról.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Eddig sem kellett volna próbálkozni. Kampányoljon otthon a ... diktátor.
colibri
Eddig sem kellett volna próbálkozni. Kampányoljon otthon a ... diktátor.
Eladott Ország
Abban a hitben vannak, hogy kalifátus birodalma kiterjed Európára is. Ha szóvá teszik nem tetszik a Törököknek.
wagabund
nem kampányolnak...de nem is felejtenek...
Eladott Ország
Egy-egy muszlim ragyogó tehetséget mutathat fel, de e vallás befolyása megbénítja a hívei társadalmi fejlődését. Nincs ennél nagyobb visszahúzó erő a világban. A mohamedanizmus messze nem haldoklik: militáns és térítő hitről van szó. Már kiterjedt Közép-Afrikára, mindenhol félelem nélküli harcosokat nevelt; és ha a kereszténységet nem védené a tudomány erős karja, azé a tudományé, ami ellen hiába harcolt, a modern Európa civilizációja elbukhat úgy, ahogy az ősi Róma civilizációja is elbukott.

(Winston Churchill: The River War; 1899)
kamazuka
Arany szívem!
Így már világos miért ,vélhetően miről tárgyalhattak a felcsúti sportembörrel anno.
Gondolta a kis túrbánus úrbánus,hogy ami a mi kis Viktorunknak sikerült Székelyföldön,az majd neki is sikerülhet német földön.
Valamit félre érthetett a tolmácsoláskor.
Vélhetően az elmehetek,helyett az elme...g---et

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.