„Sehol sem járkálhatnak biztonságban az utcákon az európaiak, ha továbbra is úgy viselkednek Törökországgal, mint mostanában”

– közölte a török elnök.

Recep Tayyip Erdogan azután beszélt erről, hogy Ankara viszonya csúnyán elmérgesedett Hollandiával és Németországgal.

Hozzátette azt is, hogy Törökország arra figyelmezteti Európát, tisztelje az emberi jogokat és a demokráciát.

Numan Kurtulmus török miniszterelnökhelyettes pedig ismét arról beszélt, hogy a neonácizmus és az extrém rasszizmus hódít épp tért Európában.

Korábban Erdogan Németországot náci módszereket idéző eljárással vádolta meg (s egy kormányközelinek tartott lap Angela Merkel német kancellárt náci egyenruhában, Hitler-bajusszal ábrázolta), Hollandiát pedig náci maradványnak nevezte, és állami terrorizmust emlegetett.

Törökország azután került konfliktusba több európai állammal, hogy megkezdődött az elnöki rendszer bevezetéséről szóló kampány. Április 16-án a törökök arról szavaznak, hogy eltöröljék-e a miniszterelnöki posztot, ezzel kiszélesítve a mindenkori államfő jogköreit. – írja a hvg.hu.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Na annyira megsértődött, hogy előbújt belőle a terrorista? Az meg nagyon érdekes, hogy Törökország arra figyelmezteti Európát, tisztelje az emberi jogokat és a demokráciát. És ezt pont Erdogán üzeni Európának!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
És mi lesz a sok Eu-ban levő törökkel??
-vagy elhatárolódnak erdogántól
-nemmel szavaznak
-színt kell vallaniuk a kettős állampolgároknak pl Ausztriában, ahol nem elismert a kettős állampolgárság
-ki kell tilatni erdogánt egyértelműen az EU-ból. Közveszélyes őrült!!!
verőce21
@teuton: (21:18) Olyan szánalmas ez a német gazdasági mutatókkal való hencegésed.

A szarosbalkezű betolakodó muszlimok sohasem lesznek németek. A vallásuk nem engedi.
Nyilván párhuzamosan élnek, akárhány generáción át, teljesen mindegy, hogy mikor jön, a vallása miatt sosem lesz német, brit, vagy svéd. Ketyegő pokolgép mindegyik.
Hogy kevesebben mennek most, a magyarok nagyon nagy érdeme.
teuton
@verőce21: Szanalmas ezekkel a hasraütessel vagy plakatlozungokkal valo mocskolodasod. Egyebkent mit szolsz a 2 most elfogott magyarhoz, akik nem muszlimok, de az ISIS-hez keszültek zsoldosnak? Es a MO-on elö 35ezer magyar muszlimmal mi van? Ha jol tudom, a takolmanyban is az van, hogy nem tesz különbseget a magyar allampolgarok vallasa közt.
karma1
Erdogan is megprobalta azt, amit orban csinal minden evben posvanyoson: atmegy idegen orszagolba, ahol az embereket hergeli az illeto orszag vezetese ellen. A holland kulugyminiszter szepen kitessekelte a torok kulugyminisztert, mondvan, ne jojjenek Hollandiaba az ott elo es dolgozo torokoket fanatizalni, meggyozni, hogy erdoganra szavazzanak, menjenek szepen haza , es otthon csinaljanak kampany offenzivat. Erre ez a kocsog orban barat elkezd fenyegetozni, es demokraciara hivatkozni. O, ahol meg halalbuntetes van ervenyben.. Hulye kocsog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.