Kína a következő öt évben 750 milliárd dollárt (több mint 215 ezer milliárd forint) tervez befektetni külföldön – jelentette be Csang Kao-li, az ázsiai ország miniszterelnök-helyettese szombaton a dél-kínai Hainan szigetén évente megrendezett gazdasági konferencia, a Boao Fórum Ázsiáért (BFA) megnyitóján.

A politikus hozzátette, hogy hazája így nettó befektető lesz, hiszen a következő ötéves időszakban külföldről várhatóan ennél kevesebb – mintegy 600 milliárd dollár (172 ezer milliárd forint) – befektetés érkezik az országba.

Csang arról is beszélt, hogy a következő öt évben Kína 8 ezer milliárd dollár értékben fog termékeket importálni, ráadásul a világ idegenforgalmi szektorának is az egyik nagy hajtóereje lesz, mivel állampolgárai 700 millió külföldi utat fognak megvalósítani az említett időszakban.

A kínai kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a "nagy országoknak nem szabad megbontaniuk a stratégiai egyensúlyt a saját érdekeikért", ehelyett el kell ismerniük felelősségüket a világbéke terén, a nemzetközi ügyekben pedig konstruktív szerepet kell játszaniuk.

A 2002 óta megrendezett – "ázsiai Davosként" is emlegetett – fórum mottója idén a "Globalizáció és a szabad kereskedelem", amellyel Kína a gazdasági liberalizmust ösztönözve igyekszik szembehelyezkedni az Egyesült Államok vagy épp az Európai Unió részéről megfigyelhető protekcionista tendenciákkal.

Hszi Csin-ping kínai elnök a konferencia résztvevőinek üzenetet küldött, amelyben kifejezte azon óhaját, hogy a jelenlévők, köztük kínai és a régió más országainak üzletemberei, közösen mozdítsanak elő egy "dinamikusabb" és "fenntarthatóbb" globalizációs folyamatot. A Boao Fórum Ázsiáért (BFA) az alapítók szándéka szerint a regionális gazdasági integrációt, az egyes ázsiai országok gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni. – írja a napi.hu.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Haha. Az USA, és az EU=Németország mekkora összeget invesztál a következő 5 évben? Ja. Az EU egyenlőre a migránsokat tartja el. Beléjük invesztál milliárdokat és ideologizál. Az USA pedig el van foglalva a belpolitikai cirkuszaival.
aremy
@36:ezt suttogta valaki az usa a legnagyobb adósa kínának.
lenn
Mármint a KOMMUNISTA Kína, akinek orbán G. viktor a nagy
barátja?
lenn
orbán G viktor a legnagyobb barátja a KOMMUNISTÁKNAK egész Európában.
Nincs akkora KOMMUNISTA egész Európában, mint orbán G. Viktor.
Ezt tudtad, de hülye fideszes?
kamazuka
Magyar kormány is ezt teszi.
Nem a saját lakosságába fektet.
ÓÓÓÓ az hülyeség!
verőce21
Ez egy váltó-pillanat Kína életében. Valami beérett, nem lehet halogatni. Fel kell vásárolni a világ összes stratégiai üzletét. (Lám mi lett a kezdeti atlétatrikó gyártásból.)
Hasonló a helyzet most náluk, mint volt az USA-val a hatvanas évek elején. "Most elmenni innen még nagyobb profit vár a nagyvilágban." Nem ismerem belülről Kínát (valószínűleg már nem is fogom megismerni), de hasonló lehet a hangulat ott, mint volt akkor az USA-ban. Ami ott is hiányzik, az öröm. Ez az örömtelen ország, ahol a szórakozást összetévesztik az örömmel, ahol a sikert kielégülésnek és jóvátételnek tekintik, függetlenül attól, milyen áron és feltételek mellett jutnak hozzá, ahol az ember valóságosan csak annyira ember, amennyire ezt dollárban meg lehetett határozni.
36
@aremy: "Amerika. A feketék építették és most a kínaiak lakják." Idézet a 2012-es, A Diktátor című vígjátékból.
Ez van.
1magyar
Ez a cégek szétszórása a világban az igazi,átláthatatlan offshorozás. Csak az a furcsa, hogy állítólag a kínai munkaerő a legolcsóbb mégis máshová mennek.
Szókrakész
Csak úgy "sütipénzből" most kezdték felvásárolni Svájcot,.
Európa, USA, Canada, Ausztrália, Új-Zéland, ... már az övéké.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.