Egy hónapon belül rendelhetővé válnak a napelemes, energiatermelő háztetők, amiket a Tesla még októberben mutatott be.

A napelem élettartama várhatóan 10 év körül alakul, és a Powerball 2 képes egynapnyi energia eltárolásárais, így egy átvonuló felhőréteg nem kapcsolná ki az áramot a házban. Az ára egyelőre még nem ismert.

Itt a jövő: érkeznek a napelemes háztetők

Ez az elektromos autók mellett egy újabb része a mestertervnek, amivel Elon Musk CEO kivezetné a világgazdaságot az olajalapú korszakból. Megreformálnák az autókat is: az automata vezérlésű járműveket napelemmel működtetnék és akkumulátor hajtaná őket.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/05/13/kiesunk-a-vilagbol/
Ezzel szemben mi van nálunk? Az Orbán­kormány 2010­-ben azzal kezdte a működését, hogy
visszavont egy korábban kiírt és már elbírált pályázatot, majd teljesen blokkolta a szélerőmű­
építést. 2010 óta Magyarországon egyetlen darab szélturbina építésére sem adtak ki építési
engedélyt. A napelemek telepítéséhez nem kell építési engedély, itt tehát más eszközhöz nyúltak: olyan abszurd „környezetvédelmi” termékdíjat vetettek ki a napelemekre, amely mellett a háztartásoknak nem éri meg telepíteni. Így űz gúnyt Orbán még a természetvédelemből is: a természetet védő megoldásokat a természetvédelem nevében adóztatja meg. És mindez miért? A legfőbb ok Paks 2, pontosabban az ott ellopható 500-­600 milliárd forint „korrupciós kockázat”. Napelemet jellemző módon inkább magánszemélyek és vállalkozások telepítenek, tehát ebből eleve esélytelen leakasztani korrupciós milliárdokat. De még ha egy-­egy állami intézmény telepítene is ilyet, hol van az itt legombolható pénz egy atomerőműtől! Szélerőmű­parkok építésére sem kellene állami pénzt költeni, szívesen építenek ­építenének magánvállalkozások is. De ha nincs a bizniszben állami pénz, akkor nincs mit ellopni. Legfeljebb az engedélyeztetési eljárásban lehet egy kis pénzt kizsarolni, de ez aprópénz egy kiemelt állami beruházás milliárdjaihoz képest.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Ez a jövő! Ebbe szabad csak fektetni!

@Eladott Ország: Ha valóban ez az oka a napelem terjedésének, szégyelljék magukat!
A gyerekeik jövőjét is kockáztatják.
bence
@1magyar: ! Gondolod , hogy ez őket érdekli ?! Arról már nem is beszélve , hogy hol lesznek az ő gyerekeik addigra ? Hát nem ebben az országban az biztos !
1magyar
@bence: A világon már sehová nem tudnak menekülni a gyerekeik sem, nincs tiszta levegő és nem lesz tiszta víz.
bence
@1magyar: ! Viszont ellentétben velünk , van annyi pénzük , hogy tovább húzzák mint Mi !
1magyar
@bence: De az az idő félelemteli lesz nekik.
kukac50
Nem kell Nekünk Paks II. Jó a napenergia, Még ködös időben is működik, töltődik .
Pálinkafőző Rézüst
Elsimon atomfizikus szerint éjszaka nem süt a Nap...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.