A Balog Zoltán miniszter által március 28-án beterjesztett törvényjavaslat ellehetetlenítheti a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) működését. 

Aggodalomra semmi ok, máris akadt egy befogadó. Remigijus Šimašius, Litvánia fővárosának polgármestere levelet írt Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, amelyben kifejti, Vilnius örömmel biztosítana új otthont az intézménynek.

Šimašius kiemeli, Litvániában barátságos környezet várná az egyetemet, míg a magyarországi feszült helyzet szerinte újra és újra előállhat. A polgármester – aki egyébként szintén a CEU hallgatója volt - személyes találkozóra hívta a rektort Vilniusba, hogy megbeszéljék az egyetem átköltöztetésének lehetőségét.

Közben Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az ATV műsorában azt bizonygatta

nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Ez az ország nem nyolc évet bukott a rablóhorda fidesszel, hanem negyvenet, vagy többet.
Felépítettétek a magatok kis rablógazdaságát, az összes tehetségtelen rokonotokat és dilettáns seggnyalóitok hadát szabadítottátok az országra. Ma már nincs szakember a minisztériumokban és lényegében sehol – ide értve a sportszövetségeket is ­, hanem jó elvtársak vannak. Szétbarmoltok mindent, amihez csak hozzáfértek, a saját igényeitek szerint írjátok át a jogszabályokat, aztán a magatok ­kreálta törvényekre hivatkozva lopjátok szét az országot. Igen, el kell benneteket takarítani, a rokonságotokat is, a pártkatonáitokat is, a
bérnyaloncaitokat is. Le kell bontani ezt a szart, amit ide gányoltatok, be kell temetni az árkokat, meg kell erősíteni a demokráciát, a gazdaságot és a polgári öntudatot. És nem, ehhez nem kell feltétlenül baloldali kormány, jobboldali kormány tökéletesen jó (ti soha nem voltatok azok), de még jobb egy jobb­bal koalíció, hogy mindenki hozzátehesse azt, ami legjobb része. És rohadtul nem MSZP-­Fidesz koalícióra gondolok. Ennek az országnak újjá kell születnie, mert ebből, amit mostanra összehordtatok, már nem lehet építkezni. Meg nem is érdemes." Úgy szar ahogy van!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Le kell butítani mindent! A demokrácia hívei mehogy már Magyaországon iskolába járhassanak! Még a végénO. Viktor járúl hozzá , egy olyan generáció felnövéséhez, melyik örökre elzavarná őket . Ezt O. Viktor nem akarja, mi nem várhatjuk meg.a posztkommunista országok közül , ez az egyetem világhírű. Ez nem kell! Nem kellenek a kutatásba , fejlesztésbe fektetett milliók , melyek az oerszág érdekeiért jönnek az országba . Nemkellenek a könyvtár és a kutatható anyagok ingyenességei. Nem , mert ez mind az ország érdekeit, és nem megalomán épútkezések értelmetlen céljait , vagy a barátok haszonszerzését szolgálja.
Eladott Ország
"Ez az ország nem nyolc évet bukott a rablóhorda fidesszel, hanem negyvenet, vagy többet.
Felépítettétek a magatok kis rablógazdaságát, az összes tehetségtelen rokonotokat és dilettáns seggnyalóitok hadát szabadítottátok az országra. Ma már nincs szakember a minisztériumokban és lényegében sehol – ide értve a sportszövetségeket is ­, hanem jó elvtársak vannak. Szétbarmoltok mindent, amihez csak hozzáfértek, a saját igényeitek szerint írjátok át a jogszabályokat, aztán a magatok ­kreálta törvényekre hivatkozva lopjátok szét az országot. Igen, el kell benneteket takarítani, a rokonságotokat is, a pártkatonáitokat is, a
bérnyaloncaitokat is. Le kell bontani ezt a szart, amit ide gányoltatok, be kell temetni az árkokat, meg kell erősíteni a demokráciát, a gazdaságot és a polgári öntudatot. És nem, ehhez nem kell feltétlenül baloldali kormány, jobboldali kormány tökéletesen jó (ti soha nem voltatok azok), de még jobb egy jobb­bal koalíció, hogy mindenki hozzátehesse azt, ami legjobb része. És rohadtul nem MSZP-­Fidesz koalícióra gondolok. Ennek az országnak újjá kell születnie, mert ebből, amit mostanra összehordtatok, már nem lehet építkezni. Meg nem is érdemes." Úgy szar ahogy van!
Eladott Ország
@Zeta: A tény az, hogy Orbánék nem bírják, de nem is hajlandóak elviselni, hogy valaki értelmesebb, tanultabb, műveltebb legyen, mint amilyen az ország vezetése. Kövér Lászlótól Orbán Viktoron át Kósa Lajosig és Németh Szilárdig bezárólag. A gondolkodó ember veszélyes a hatalomra. Ennek a rohadt tetves bandának, a gondolkodni nem képes alázatos seggbuta szervilis alatvalókra van csak szüksége.
nyanya001
@Eladott Ország: Ezek se nem értelmesek, se nem tanultak, ezek
bugrisok !
A tyúkól ezekhez képest tudományos akadémia.
Perwool
"nem lehetetleníti el a működést, nem diszkriminatív és nem a Budapesten működő Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen szól a felsőoktatási törvény kezdeményezett módosítása."
Értettük majom!
Hoztok ma egy törvényt, és telepofával üvölti Németh, hogy "a Soros-egyetem”, szabálytalanságokkal működik Budapesten"! Ha eddig nem volt törvény, akkor mi a jó @va anyátok szerint ítéltétek meg, hogy szabálytalanul működik???
Nem tetszik, amit, ahogy csinálsz? Gyorsan hoztok ellene egy törvényt!
Jogbiztonság, Jogállam?Diktatúra!!!
Orbán: "én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát." Baz+ beülté a helyükre!
Lackó50
Ha 89 is olyan lett volna, mint 56, akkor ez a sok büszke KISZ titkár el lett volna időben söpörve. Most ők azok, akik a papa helyére ültek és folytatják azt a politikát kicsit kibővítve a maffia módszereivel és a EU segélyek hasznát besöpörve saját zsebre játszanak.
Eladott Ország
@Lackó50: A rendszerváltás/gengszterváltás után az igazi 56-osok azt mondták, mintha annak idején kevesebben lettünk volna mint most. Most meg már Kuszaszem Schmidt Mariska lett a forradalmár és jelvényosztó bajnok.
kukac50
Orbán csak Tramppal szeretett volna beszélgetni, azt hitte ezzel a rossz lépésével elnyeri a meghívást. Tramp nem akar Putyin dróton rángatott majmával találkozni!
Kutyuska
Palkovics jobban tenné, ha logopédust keresne magának. Megáll az ész, hogy egy ilyen beszédhibás idióta osztja az észt.
Kutyuska
@kukac50: De miről szeretett volna Trumppal beszélgetni? Mint tudjuk, Trumpot szinte csak a nők érdeklik, Orbánról viszont 2 napja megtudtuk, hogy nőügyekkel nem foglalkozik.
Trump Orbánnal ellentétben nem zsebhokizik nyilvánosan, tehát nem tudom elképzelni, milyen témáról tudnának beszélgetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.