Oroszország pont úgy kezdte el meghamisítani Litvánia történelmét, mint ahogy tették ezt Krím esetében is – állítják a litván kormány tagjai és katonai vezetői. Később ezek az elméletek a megszállás igazolásaként szolgáltak.

Az ország védelmi minisztere, Raimundas Karoblis többek közt arról beszélt a Guardian-nak, hogy miért fontos rendkívül komolyan venni az orosz hazugságpropaganda megjelenését. Szerinte Moszkva az egész régió létére fenyegetést jelent, és a mostani dezinformációs kampány ennek a megjelenése.

Nem egyszerűen kamuhírek terjesztéséről van szó, hanem olyan elképzelések propagálásáról, mint hogy Vilnius nem is kéne hogy Litvániához tartozzon, hiszen a két világháború között lengyel terület volt.

Orosz offenzívától tart Litvánia

Ezek az információk hol orosz állami honlapokon, hol tévécsatornákon, hol pedig orosz politikusok nyilatkozataiban jelennek meg. Ugyanilyen híresztelés a közelmúltból, hogy az ország harmadik legnagyobb városa, Klaipeda sosem tartozott igazán Litvániához, ez Sztálin ajándéka volt csak a második világháború után.

A litván kormány úgy érzi, ezeknek az alternatív történelmi elképzeléseknek a terjesztésével az oroszok az ország területi integritását akarják aláásni.

A litván hírszerzés folyamatosan monitorozza a dezinformációs kísérleteket, és rengeteg hasonlóságot látnak azzal, amiről az ukrán szakértők számoltak be a Krím megszállása előtti időszakból. Attól tartanak, hogy a híresztelések terjesztésével csak megágyaznak egy konkrét katonai beavatkozásnak.

A Krím esetében is egy évtizeden át terjesztették a Kreml nyomán orosz források Novorosszija koncepcióját, ami Donyecktől Odesszáig terül el, ehhez gyártottak történelmi narratívákat is.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
epp most rajzoltatom at tortelenemkonyvekben terkepek, aztan mar nyafognak is?
Osi orosz teruletet rendrakas miatt vissza kell foglalni.
Magyarorszag is szerepel am rajta. Oda van irva, hogy "венгерские рабы".
De ez mar kesz is van. Most a litvanok kovetkeznek.
Foxley
@vladimir putin: Ceruzával, mint Churchill anno?
vladimir putin
@Foxley: aaa, Churchill kiseger volt moj nagy peldakep, Sztalinhoz kepest.
Ha az odairta, hogy kivegeznyi, akkor annak volt foganatja.
3dwhite
@vladimir putin: Az előbbinek írnia sem kellett.
Jozefina
putyin ha megőrül mindenre képes, márpedig az őrület határán van. Remélhetőleg egy normális testőr, cimbora megoldja a problémát!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.