Az amerikai kormány azt várja a magyartól, hogy ne alkalmazza a felsőoktatási törvény módosítását – mondta Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

„Korábban már magam is kiadtam egy nyilatkozatot ebben az ügyben, és tisztában vagyok Yee megállapításaival is. Nagyon aggasztónak találjuk ezt a törvényt, amit a múlt héten fogadott el a magyar parlament, és ezen a héten az elnök is aláírt” – mondta a szóvivő a tájékoztatón, amiről a 444.hu írt. Washington szerint a törvény veszélyezteti a CEU további működését. A törvény szerintünk több más amerikai egyetem oktatási programját is veszélyezteti Magyarországon, úgyhogy ez az ügy a CEU-n is túlmutat. A szóvivő megemlítette, hogy Tom Shannon külügyi államtitkár a múlt héten találkozott a CEU rektorával, Michael Ignatieffel.

„Sürgetjük Magyarország kormányát, hogy függesszék fel a törvény végrehajtását.

A törvény felülvizsgálatát és megvitatását várjuk, amihez párbeszédre lesz szükség magával az egyetemmel, és a többi érintett intézménnyel is” – hangsúlyozta.

 Az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért is felelős helyettes államtitkára, Hoyt Yee, aki a minap Budapesten térgyalt pártok képviselőivel, azt mondta: aggódik a felsőoktatásról szóló törvény módosítása miatt az Egyesült Államok. Az egyetemet és az oktatási szabadságot sértő lépésnek nevezte a döntést. Úgy látja: a jogszabály a CEU ellen irányul, amely bírja az Egyesült Államok kormányának támogatását. Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak sürgős és jóhiszemű tárgyalásokat kellene kezdenie a CEU-val a jogszabályváltozásokról.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Orbán szeretne nagy és fontos ember lenni, mint Mussolini és Hitler, de pechjére egy kicsi, világpolitikai szempontból jelentéktelen országba született. Ezért kiabál annyira hangosan, hogy észrevegyék, de ez sem elég. Trump elég gyorsan találkozott azokkal, akik fontosak, s ezek közé a “felcsúti Nérónak” nevezett magyar császár nem került be. Már Szijjártó komát is elzavarta Washingtonba, hogy találkozzon Gorka Sebestyénnel, az antináci Kossuth-téri tüntetővel és anti-antiszemita horthystával, hogy járjon ki végre egy meghívást Washingtonba. Legyen már fontos és nagy ember a felcsúti törpe. De láthatóan Trumpot annyira sem érdekli Orbán, mint egy elrepült golflabda a floridai rancson."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
a dádé házhoz ment a pofonért, nem bírja felfogni, hogy Amerikában a kutya sem kiváncsi rá!
kukac50
Olyan törvény nincs Magyarországon,hogy felfüggeszteni lehessen, mondják a Fideszesek.
Olyan van,hogy visszafelé járják a pávatáncot, és kitáncoljanak az ügyekből,láthatjátok ilyen volt az olimpia elleni Népszavazásnál. Most is ha kitartanak a tüntetők még 1 hétig és sokan elmennek akkor itt is vissza táncolnak!
Eladott Ország
@kukac50: A jogbiztonság a formális jogállamiság egyik alappillére. A visszaható hatályú jogalkotás tilalma és a kellő felkészülési idő sérelme. Azaz a máról holnapra törvényalkotás, és betarthatatlan határidők mint a lex CEU esetében tilos.
coni
@Eladott Ország: A probléma gyökerét az Alkotmány módosítás/eltörlés okozza. Annak idején Pl. hiába mondta a fideszes Sólyom, hogy a módosítás alapján már nem kötelesek 4 évente kiírni a választásokat, senki nem figyelt rá. Most isszuk meg a széleskörű autizmusunk levét.
Eladott Ország
@coni: Csak nem merik megcsinálni hogy nem írnak ki választást? Akkor a pokol biztos elszabadulna.
coni
@Eladott Ország: Korábban nagyon sok mindenre azt mondtuk: "ezt már nem merik megcsinálni", "ennél nincs lejjebb"
A Putyin-vonal és a most bemutatott külpolitikai (nyugati)harakiri erre mutat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.