Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön elismerte, hogy egy szíriai légicsapásban tévedésből az Egyesült Államok által támogatott szíriai harcosokat öltek meg.

A minisztérium közleményben ismerte el, hogy az Eufrátesz völgyében fekvő Tabkánál folyó harcokban, miközben az Iszlám Állam terrorszervezetre mértek csapásokat, tévedésből a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki szervezet 18 tagját ölték meg. A közlemény szerint a légicsapást az Egyesült Államokkal szövetséges erők kérésére hajtották végre, s ezek a szövetségesek azonosították tévesen a helyszínt, ahol nem az Iszlám Állam dzsihadistái, hanem az ellenzéki harcosok voltak.

A dzsihadisták ellen harcoló amerikai koalíciós erők cáfolták viszont a szíriai hadseregnek azon állítását, hogy a koalíció még szerdán este az Iszlám Állam vegyi anyagokat őrző raktárára mért légicsapást és így mérgező gázok kerültek a levegőbe, több száz ember halálát okozva.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@Ördögvadász: Ez vákuumbomba, olyan hagyományos fegyver, amelynek felrobbanásakor szénhidrogénfelhő keletkezik. Ez pillanatok alatt elég, és nagy hőséget idéz elő. A pusztító erőt a robbanás keltette nyomáshullám és a magas hőmérséklet fejti ki.
A technológia a vietnami háború idején született, akkoriban a dzsungelek irtására szánták.

Nincs benne semmi újdonság. Ahol kell, ott használják is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Ahol fát vágnak, hullik a forgács. Ebben az esetben sajnos, a high-tec nem minden!
Ördögvadász
A CNN és Reuters jelentése szerint, a Pentagon bevetette az elsõ GBU-43. pusztító bombát Achin helységben, Afganisztánba.
Ezt a hatalmas robbanó erejü bombát, amit a bombák anyjának is neveznek és a legerõsebb nem nukleáris bomba, most vetették be elõször egyáltalán.

Látom az agresszor most már nemcsak a csende óceáni lakatlan szígeteken kísérletezget.
És ki állítsa le az agresszort? Senki. Senki nem képes rá.
quadrocopter
@Ördögvadász: Ez vákuumbomba, olyan hagyományos fegyver, amelynek felrobbanásakor szénhidrogénfelhő keletkezik. Ez pillanatok alatt elég, és nagy hőséget idéz elő. A pusztító erőt a robbanás keltette nyomáshullám és a magas hőmérséklet fejti ki.
A technológia a vietnami háború idején született, akkoriban a dzsungelek irtására szánták.

Nincs benne semmi újdonság. Ahol kell, ott használják is!
Ördögvadász
@quadrocopter: Jelenleg sajtó tájékoztató fut ezzel kapcsolatban (Fox, Now News, Phoenix)
Mostanig egyetlen alkalommal tesztelték 2013-ban, most volt az elsõ bevetés, a legerõsebb konvencionális fegyver. Súlya 10 tonna...
Ördögvadász
Tömegpusztító fegyver. Valószínü életeket oltott ki. Az imperialista agresszort meg nincs aki meg tudná fékezni. Ez a gond.
Equus
@Ördögvadász: @quadrocopter: van miértje néha neten is értelmes Emberekkel találkozni...
lusta
@Ördögvadász: Ez a bombák anyja az amerikai legerősebb nem nukleáris bomba, mert a legerősebb az a bombák atyja, ami orosz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.