Németországban a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő, új bevándorláspolitikát kell kialakítania az őszi szövetségi parlamenti választás után felálló kormánynak a német gazdaság legnagyobb munkaadói érdekképviselete szerint.

Munkaadók: Németországnak szüksége van a bevándorlásra

Ingo Kramer, a munkaadói szövetségek országos szervezetének (BDA) elnöke egy hétfőn megjelent interjúban kiemelte, hogy Németországnak éppen úgy szüksége van a bevándorlásra, mint az egykori Nyugat-Németországnak a 20. század ötvenes-hatvanas éveiben, amikor tömegesen fogadtak be vendégmunkásokat, mert 10-15 éven belül mintegy hatmillió fővel csökken a munkaképes korúak száma.

A politikának ezt gyorsan tudomásul kell vennie, és az eddiginél intenzívebben kell készülnie a demográfiai átalakulásra – mondta Ingo Kramer. Az egész társadalomnak tisztában kell lennie azzal, hogy "Németország bevándorló ország". Ez nem könnyű a jelenlegi helyzetben, mert "legalábbis a jobbszélen" ellenérzések jellemzik a bevándorláshoz fűződő viszonyt "az elmúlt menekültválság miatt" – mondta a 49 ágazati és 14 tartományi munkaadói szövetséget összefogó érdekképviselet vezetője.

Kifejtette, hogy nemcsak az EU-tól messze fekvő, "távoli harmadik országokból" kiinduló bevándorlás szabályozására van szükség, mert "a szakképzett munkaerő Európa szomszédságából is érkezhet, ahol a munkanélküliség sokkal magasabb, mint nálunk".

A bevándorlás alternatívája az lehet, hogy az ország megpróbálja kevesebb emberrel fenntartani azt a gazdasági teljesítőképességet, amellyel jelenleg 44 millió munkavállaló révén rendelkezik. Ehhez a többi között a nők "munkavállalási potenciáljának" jobb kiaknázására van szükség, ami azonban azt is jelenti, hogy fejleszteni kell a napközbeni gyermekellátás intézményrendszerét, több óvodát és egész napos iskolát kell működtetni. Ösztönözni kell az időskori munkavállalást is, és azt, hogy a munkavállalók később vonuljanak nyugdíjba, továbbá a továbbképzés fejlesztésével csökkenteni kell a tartós munkanélküliséget – mondta a BDA elnöke.

Ingo Kramer a német hírportálokon idézett interjúban arról is beszélt, hogy Németország nem maradhat le a digitalizációban. A semmittevésnek nagy ára lehet – figyelmeztetett az érdekképviseleti vezető, hangsúlyozva, hogy erősíteni kell a gazdaság egyre több területét is elérő digitális átalakulás társadalmi elfogadottságát és el kell oszlatni az emberek aggodalmait, amihez oktatáspolitikai lépések szükségesek.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Nem értitek meg , hogy ezek a szaracénok meg a többi lepedőbe rohangáló arab nem akarnak dolgozni , nem akarnak dolgozni . Egy arab országban dolgozott orvosként egy ismerősöm kb 30 éve , akkor azt mondták nekik az ott élők , hogy ők fáradtan születnek és ezért nem akarnak dolgozni , azért nincs is ott semmi . Gondolja a nagy német nép ,hogy ezek megváltoztak?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hemami
@agnes200: Pontosan, ha nekik szükségük van rájuk, legyenek velük boldogok, csak ne akarják a felesleget rákényszeríteni azokra, akik nem akarják őket !
justhpeter
@hemami: Ez igaz. Csak akkor nem kell sírni, ha gazdaságilag folyamatosan hátrébb szorulunk.
Ördögvadász
Németországot újra építtették olcsó török vendég munkásokkal. Olcsó bevándorlók nélkül, olcsó munkaerõ nélkül hol lenne ma az ország?
almalibre
Semmi gond, csak küldjenek értük hajót, vagy repcsit...
1magyar
Tudtam! A gazdag tetves munkaadók akarnak még több pénzt keresni olcsóbb rabszolgákkal.
Nem elég nekik a kelet-európai olcsóbb munkaerő, gondolják majd az arabok besétálnak.
Csak hogy mellényúltak de nagyon, mert mire ezekből egy átlag munkaerő lenne eltelik 200 év.
Addig meg csak viszik a zs-t.
Szókrakész
@1magyar: "mire ezekből egy átlag munkaerő lenne eltelik 200 év."

A 200 előtt lehagytad, vagy elfelejtetted az örökkévalóságot odakarcolni..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.