Pénzbírságot fizetnek a jövőben azok a parlamenti képviselők Horvátországban, akik nem vesznek részt a plenáris üléseken – erről döntött pénteken a horvát nemzetgyűlés (szábor).

A törvényjavaslatot a kisebbik kormánykoalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) nyújtotta be.

A Híd régóta tervezte a törvény bevezetését, mert szerintük a képviselők nem végzik el rendesen munkájukat, és nem járnak el a plenáris ülésekre. Egy-egy vitanapon a 151 fős parlamentben mindössze egytucatnyi honatya van jelen. Az ezt megelőző parlamenti ciklusban volt rá példa, hogy három egymást követő héten is határozatképtelen volt a parlament.

A horvát szábor heti három napot ülésezik. Az igazolatlan hiányzásokat 170 kunával (valamivel több mint 7000 forint) büntetné a ház, az egész havi hiányzásért így legfeljebb 1500 kunát (közel 63 ezer forint) lehet levonni a képviselők tiszteletdíjából. A honatyáknak minden esetben igazolniuk kell távolmaradásukat, ha például betegek voltak, orvosi igazolást kell hozniuk, bírósági vagy egyéb elfoglaltság esetén pedig névre szóló idézést, meghívót.

Robert Podolnjak, a Híd képviselője meg van róla győződve, hogy az új rendelet növelni fogja a szábor tekintélyét.

A képviselők a javaslatról tartott szerdai parlamenti vitán nem vitatták, hogy a nemzetgyűlésben folyó munkának színvonalasabbnak kell lennie, és elmondásuk szerint van még mit tenni ezen a téren, de nem biztosak abban, hogy a pénzbírság a megfelelő mód a probléma megoldására.

Branimir Bunjac, az ellenzéki Élőlánc (Zivi Zid) politikai szervezet képviselője csalódottságának adott hangot. Szerinte a megoldás "langyos", "csak formát ad a problémának, de nem oldja meg a tartalmát".

Milorad Batinic, az ellenzéki Horvát Néppárt (HNS) képviselője nemtetszésének adott hangot, hogy a képviselőket úgy kezelik, mint a kisiskolásokat, akiknek orvosi igazolással kell alátámasztaniuk a hiányzásukat.

Nenad Stazic, az ellenéki Szociáldemokrata Párt (SDP) képviselője szerint nem jó, hogy nincs bizalom a képviselők iránt. Mint mondta: a frakcióknak kell felelniük tagjaik munkájáért.

A nagyobbik kormánypárt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) képviselői a törvény elfogadása mellett voksoltak, de vegyesek voltak az érzelmeik a jogszabállyal kapcsolatban. Drazen Bosnjakovic szerint a parlamenti képviselő hiányzásának büntetése más parlamentekben is bevett szokás. Úgy vélte, hogy a törvény nem növeli ugyan a szábor tekintélyét, de biztosan helyre tesz néhány dolgot. Tomislav Klaric jelezte, hogy a parlament nem az egyetlen hely, ahol a képviselők munkájukat végzik. "Az ülésterem az, ami látszik, de a parlamenti képviselők munkája sokkal összetettebb" – húzta alá.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ha nálunk bevezették volna-az elmúlt nyócévtől" kezdve, nem kellene új adók bevezetésén törni a fejüket, tele lenne az állam kasszája! Visszamenőlegesen itt is javasolnám ezt...Nem azért választják meg az emberek a képviselőket, hogy csak a kötelező szavazásokkor pártbünti belengetésekor legyenek bent a Parlamentben, a többi időben pedig a saját vállalkozásaikban tevékenykedjenek! Közpénz a választókért végzett képviselői munkáért jár/NA/! :(
cikicakk55
A pénzbüntetés jogos,de tegyék hozzá,hogy 3 igazolatlan hiányzás után kirúgás következik.Néha bele nézek a parlamenti közvetítésekbe és bár nem látszik az egész parlament belső része,de az éppen felszólaló mögötti rész tiszta üres.Még csak nyoma sincs,hogy ott ülne valaki,csak éppen kiszaladt egy cigire. Szégyen és gyalázat amit itthon művelnek a parlamenti képviselők.Ha sok nekik a munkájuk,akkor ne vállalják fel még ezt is.Szinte mindegyiknek van legalább 3 cége és azok ügyeit is intézni kell. Az orvosi igazolás nem megoldás,mert mellényzsebből kirántanak legalább 20 korrupt orvost. Ezt is csak akkor lenne érdemes elfogadni,ha három orvosi igazolás után túlságosan betegnek tartanák a képviselőség ellátásához.A jó kis fizetést és a képviselőséggel járó juttatásokat bezzeg fel tudják venni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.