A vád ellenük az, hogy közük volt a tavalyi puccskísérlethez és Fethullah Gülenhez.

Egy török bíróság csütörtökön elfogadta azt a vádiratot, amelyben az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért az egykori Zaman című napilap 30 olyan vezetőjére és újságírójára, aki állítólag kapcsolatban volt a tavalyi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokkal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintetteket azzal vádolják, hogy fegyveres terrorszervezet tagjai, továbbá megpróbálták megdönteni a török kormányt, a parlamentet, valamint az ország alkotmányos rendjét.

Az első vádpontért mindegyikük 7,5 év és 15 év közötti szabadságvesztést kaphat, míg a továbbiakért egyaránt háromszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség.

A Zamant 2016 márciusában állami gyámság alá helyezték, később pedig be is zárták arra hivatkozva, hogy az újság feltehetően Gülen nemzetközi hálózatának a szócsöve. A lépés a lap angol nyelvű változatára, a Today's Zamanra is vonatkozott.

Az első meghallgatást szeptember 18-ára írták ki az ügyben. A 30 vádlottból 21-en előzetes letartóztatásban vannak.

A török belügyminisztérium legutóbb április 2-án közölt adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe Törökországban a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek.

A letartóztatások mellett mintegy 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) kijelentette: az ankarai vezetés tevékenysége súlyosan megterheli Németország és Törökország, illetve az Európai Unió és Törökország kapcsolatát. Merkel aláhúzta, hogy a sajtó és a vélemény szabadságának korlátozása nem egyeztethető össze a jogállamisággal, és elfogadhatatlan, hogy a török végrehajtó hatalom bírósági döntés nélkül bűnösnek bélyegez embereket.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
Ez var Vengrijara is.
Aki nem azt irja, hogy Orban a legnagyobb kiraly, az beszopta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.