A Fidesznek meg az Európai Néppártban.

Az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szombaton Brüsszelben az ülést követően.

A miniszter – az M1 aktuális csatornán elhangzottak szerint – azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

Rogán: Magyarországnak az EU-ban van a helye

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

"Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz" – hangsúlyozta.

Orbán Viktor az ülésen hangsúlyozta azt is, Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló – sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem – jusson be az Európai Unió területére – ismertette.

Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.

A tranzitzóna létét boncolgató kérdéseket és kéréseket viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak – mondta a politikus.

Rogán: Magyarországnak az EU-ban van a helye

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Rogán Antal szólt arról is, hogy Orbán Viktor az ülésen a CEU kapcsán világossá tette, "mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti". Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.

Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie – hangsúlyozta a miniszter.

Rogán Antal szerint a néppárti ülésen és az azt követő EU-csúcson is a fő téma a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az unióból. Magyarország a Brexit kapcsán 100 százalékban érvényesíteni tudja a magyar érdekeket, de erről majd Orbán Viktor miniszterelnök mond bővebbet később – közölte.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Nocsak elő került a 40 rablóból a gülü szemű vend köcsög, eddig hol vótá tónyó?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Neked, te suttyó és a hibbant főnöködnek leginkább a Bermuda héromszögben!
desiro
Nocsak elő került a 40 rablóból a gülü szemű vend köcsög, eddig hol vótá tónyó?
lampa laz
Itthon meg majd azt hazudja az idiótáinak, h Brüsszel megzsarolta, kényszerítette azért nem sikerült nekik megállítani az átkozottat, pedig rendesen húzták a féket antiloppal, még a gatyájukat is tele xarták.
justhpeter
@Horizont: Nem csak neki, az egész kormánynak.
bakegya
@Horizont: vagy egy vizesárok alján,aztán ha nagyon kiabál majd én kimentem-HA RÁÉREK!!!-a jó munkához idő kell!!!
bakegya
@lampa laz: amúgy elég roggyant a tóni...csakkk a gatya tartja össze a csontvázát,táskásak,karikásak a szemei,a bőre mint a viasz,a szája lila,a nyálát viszont veri...nehogy leselejtezze a főnök!!!-na de cili cica majd összetolja a milliárdokat amit ezzel a brüsszeli kiruccanással is összetolt a dakotával a kis vizumkényszeres vállalkozó !!!
Szókrakész
Ezt senki nem vitatta.

Mivel ki se léphetne, mert nem engednék.
Csak színjáték az egész.
A 2004-s EU csatlakozás alapfeltétele volt, hogy Magyarországot Amerikában minrt céget jegyezzék be. Tehát hogy a 4 külföldi tulaj(nagybankok)ellopják az országot.
Az mszp-szdsz ezt hűségesen megtette.
Ekkor Gyurcsány megpuncsolta a Megyessy-t.
Ő lett az ügyvezető igazgató.
Nem ME, mert akkor ez már csak nem hivatalos cím lett.
Csak elcseszte és kirúgták a bársonyszékből. De ez csak a látszuat volt.
A biznisz, sóműsor, a kenyér-cirkusz része.
Az mszp-szdsz direkt a fidesz kezére játszotta a hatalmat, méghozzá olyan mértékú vereséggel, hogy a fidesz a 2/3-t megkapja.
Ekkor jöhetett a választási Progiban nem is szereplő tákolmánymódosítássorozat.
Ezzel mint MAGYAR KÖZTÁRSASÁG hivatalosan(csalás, jogtalan) megszűntünk létezni és mint Magyarország, azaz már eleve bejegyzett cég tevékenykedhettek tovább.
Most Orbán az ügyvezető igazgató, nem kis "fizetéssel", amit Brüsszel jóváhagy.
Ez az ára az árulásuknak.
A judáspénz.
De persze úgy, hogy a nép fizesse meg ezt is.
Mert az amerikai tulajok extra összeget erre nem biztosítanak.
Az egészet a cégnek(Magyarországnak) kell kigazdálkodnia!!!

Ezek mind hazaárulók, a nép meg elhiszi, hogy hivatalos, jogszerű itt minden.
Pedig a nagy LÓPÉNISZT!

Rablók uralkodnak felettünk a gengszter és módszerváltás óta.
Szókrakész
arRogánsnak kicsit összegyűrődött a fizimiskája.

Meg kéne kérdeznie Berkit, hogy a dokija a herevasaláson túl arcvasalást is vállal-e?
SV
@Szókrakész: Baszki szakadok! :DDDDD Gondoltál már arra, hogy elmész stand uposnak?
lampa laz
@bakegya: Képet elnézve úgy néz ki már mint az utolsó stádiumos.
Grafix69
Nézem Rogán Antalkát , hát a szentem már úgy néz ki , mint aki gyakorol a börtön életre , minimum olyan feje van mint aki álmatlan éjszakákon van túl és várja , hogy mi is fog történni.
Szókrakész
@SV:

Elég nekem ez a fórum ezzel a közönséggel.
Ördögvadász
Az EU és a közös Európa két tál tészta. Az EU-t a Bilderberg nagy család irányítja, uralja.
Zsidó uralom alatt élünk a határtalan kontinensen, barátom!

Nem a határtalan öreg kontinenssel, vagy a lakósággal van a baj. A vezetéssel, van a baj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.