Egy Észak-Koreából megszökött nő, aki korábban munkatáborban dolgozott őrként, a munkatáborok szörnyűségeiről mesélt. 

A Mail on Sunday című brit lapban megszólalt Lim Hie-csin, aki a Kim Dzsong Un vezette távol-keleti diktatúra egyik munkatáborában végzett szolgálatot, és már 20 évesen szörnyűségek sorának volt szemtanúja.

A nő elmondása szerint egy teljes család kivégzését kellett végignézni, akiket szökéssel vádoltak meg, egy esetben, amelyben a rabot megerőszakolták és megkínozták, olyan rosszul lett, hogy napokig nem tudott enni. Egy testvérpárt lefejezése után az őröknek meg is kellett kövezni, máskor élve égettek el rabokat, mert azok nem az őröknek megfelelő magatartást tanúsították. Válogatott barbárságok sorát hajtják végre a hegyekben elzárt táborokban, ahol Lim szerint úgy bánnak az emberekkel, mint az állatokkal.

„Manipulálják az őröket, akik teljes agymosáson mennek át, semmilyen együttérzést nem éreznek a foglyok kapcsán. Elhitetik velük, hogy szörnyű bűncselekmények elkövetőiről van szó, de most már tudom, hogy egyszerű emberek. Nagyon szégyellem magam.”

– mondta a nő az interjú során.

Szintén szökött őrtársa, An Mjung-csul azt mondta:

„Azok a szerencsések, akik meghalnak.”

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Na, ez az, ami egy sarkanyos mese...
Ugyanis sok mindent el lehet kepzelni, de hogy egy buntetotaborbol KETTEN szokjenek meg, es az egyik no - ... hat ez elegge hihetetlen...
Sokkal inkabb bedobott kemek, akiknek mozogniuk kell az "uj kozegben", es adatokat gyujteni,...
Ha nem haragszol , kedves Propi, en ezt nem hiszem el...:o(((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Na, ez az, ami egy sarkanyos mese...
Ugyanis sok mindent el lehet kepzelni, de hogy egy buntetotaborbol KETTEN szokjenek meg, es az egyik no - ... hat ez elegge hihetetlen...
Sokkal inkabb bedobott kemek, akiknek mozogniuk kell az "uj kozegben", es adatokat gyujteni,...
Ha nem haragszol , kedves Propi, en ezt nem hiszem el...:o(((
F_Viktor
Ide vezet az a fajta agymosas, mikor ellenseg-kepeket kreal egy diktator.
Ezert veszelyes az allando migrancsozas, Sorosozas, ballibsizes.
Ezert van az, hogy egyre eroszakosabb buncselekmenyeket kovetnek el az agymosott jobberek.
justhpeter
Ha lassan is, de erre felé araszol a mi Viktorunk is. Csak előtte bezárja az Uniót.
Ördögvadász
Ühümmmm:)

Jártál már Kim országában?:) Azért viccnek megfelel, nem?

www.vox.com/explainers (Explainers vox)

Watch this incredible, rare video of the streets of North Korea's capital city (Apr. 28, 2017)
(kis útazás Kim országában. Jó szórakozást!)
Desischado
Vannak, akinek sikerült már megszökniük, és hasonló rémtörténeteket meséltek. Ha ez igaz, akkor szerencsés ez a két nő, de nekem is gyanús kissé ez a szökés.
Sámannus
Nem ritka a szökés, csak sok ember nem kap akkora nyilvánosságot, csak ha a politika fel akarja használni. Talán még a történet is módosul valamennyire, mert a célhoz is lehet úgy igazítani.
Ezért marad a rendszer életben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.