Megint a korrupciós és közkegyelmi törvénnyel machinált a kormányzat, ezért vonultak utcára Románia és Erdély több városában.

A korrupciós bűncselekményekért szabadságvesztésüket töltő elítéltekre is kiterjesztette a román szenátus jogi bizottsága a kormány által januárban kezdeményezett – még parlamenti vitán lévő – közkegyelmi törvény tervezetét.

Szerdai ülésén a bizottság a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorainak szavazatával törölte a korrupciós cselekményeket a közkegyelem hatálya alól kivont (főleg erőszakos) bűncselekmények listájáról.

A módosítást a Népi Mozgalom Pártjának szenátoraként politizáló Traian Basescu volt államfő is támogatta arra hivatkozva, hogy a korábbi törvényekbe bele volt kódolva az illegális pártfinanszírozás, ezért az átmenet időszaka után most "új kezdetre", közkegyelemre van szükség a román közéletben, a politikusokat pedig fel kell szabadítani az ügyészek nyomása alól.

A jogi bizottságban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a jobbközép ellenzék szenátorai a módosító javaslat ellen voksoltak.

A döntés hírére ismét korrupcióellenes tüntetők százai gyűltek össze a bukaresti kormány épülete előtt, ahol februárban százezrek demonstráltak a Btk. szigorának enyhítése ellen. A Grindeanu-kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva dolgozta ki közkegyelmi tervezetét, amely az év elején az első nagyszabású kormányellenes tüntetéseket kiváltotta, az ellenzék ugyanis azzal vádolta a szociálliberális kormánytöbbséget, hogy valójában a bebörtönzött korrupt politikusokat akarja kiszabadítani.

Helyi idő szerint este kilenckor már több mint ezerötszáz tüntető kiabálta a kormány épülete előtt, hogy a politikusok nem korrupcióért bebörtönzött társaik kiszabadítására kaptak választói felhatalmazást. Közben az ország más nagyvárosaiban is – Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban és Konstancán – korrupcióellenes tüntetők tucatjai vonultak utcára, arra figyelmeztetve a kormánytöbbséget, hogy készek újraindítani a februárban elült tiltakozási hullámot, ha a korrupcióért elítéltek is kegyelmet kapnak.

Sorin Grindeanu miniszterelnök Facebook-bejegyzésben határolódott el a parlamenti bizottság döntésétől, amelyet állítása szerint a kormány nem támogat. Grindeanu szerint a kormány a tervezet eredeti változatát támogatja, amely nem részesítette volna kegyelemben a korrupciós bűncselekményekért bebörtönzött elítélteket.

Késő este Liviu Dragnea, a PSD elnöke is azt írta közösségi oldalára, hogy elítéli a jogi bizottságban született döntést és nem támogatja, hogy a közkegyelmet a korrupciós bűncselekményekre is kiterjesszék. Azt ígérte: beszélni fog a jogi bizottság PSD-s tagjaival, hogy a tervezet végső formája ne tartalmazza a szerdán megszavazott módosítást.

A szociálliberális kormánytöbbség a februári korrupcióellenes tüntetéshullám elcsendesedése után áprilisban tűzte napirendre a szenátusban a közkegyelmi törvényjavaslatot, a jogi bizottság pedig az utóbbi hetekben számos más ponton is módosította a kormány tervezetét.

A tervezet jelenlegi formája szerint három évvel csökkentenék minden – tíz évnél nem hosszabb szabadságvesztéssel sújtott – elítélt büntetését, kivéve az erőszakos, szexuális, kiskorúak ellen irányuló és más súlyos bűncselekmények elkövetőit. A törvény hatálya alá eső hatvan év feletti elítéltek, továbbá a várandós, vagy 14 éves kiskorút nevelő nők büntetési tételét megfeleznék, a 70 év feletti elítéltekét pedig teljesen elengednék.

A közkegyelmi tervezetet hatályba lépéséhez a szenátus plénumának és a képviselőháznak is meg kell szavaznia, az államfőnek pedig bármilyen törvényt egyszer joga van mérlegelésre visszaküldeni a parlamentnek.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Baranyi Ildikó)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.