Donald Trump amerikai elnök egy csütörtöki televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy "mindig is szándékában állt az FBI főnökének elbocsátása".

Trump elnök az NBC televíziónak adott interjújában erősítette meg a héten már kifejtett álláspontját.

Tudtam, hogy el fogom bocsátani, bármit is javasoljanak nekem – fogalmazott Trump az NBC riporterének. Ez egy fecsegő, egy szájhős

– minősítette az elnök James Comey volt FBI-igazgatót.

Az elnök elmondta: korábban valóban megkérdezte a Szövetségi nyomozó Iroda igazgatójától, hogy az Oroszországgal kapcsolatos nyomozásnak ő is alanya-e, vagyis a vizsgálatok rá is kiterjednek-e.

Tudom, hogy engem nem vizsgálnak. Engem személyesen nem – szögezte le Donald Trump. De nem a kampányokról, vagy bármi másról beszélek

– tette hozzá.

Az elnök kifejtette, hogy ezt a tényt James Comey három különböző alkalommal is megerősítette neki: egyszer egy vacsorán, kétszer pedig telefonbeszélgetéswk során, melyek közül az egyiket ő, a másikat pedig Comey kezdeményezte.

Az FBI-igazgatónak elküldött – és aztán a sajtónak is átadott – elbocsátó levelében Donald Trump megköszönte Comey-nak, hogy három alkalommal is informálta arról: a vizsgálat személy szeint rá nem terjed ki.

Az NBC-interjúban Donald Trump hangsúlyozta: a döntést maga hozta meg, s nem kérte ki az igazságügyi minisztérium véleményét. Ugyanakkor szerdán Mike Pence alelnök azt állította a Capitoliumon újságíróknak adott interjújában, hogy Trump elnök a minisztériummal konzultálva, Rod Rosenstein miniszterhelyettes tanácsára hozta meg döntését.

Csütörtöki amerikai sajtóhírek, köztük a Politico című lap információiszerint Rosenstein a lemondását fontolgatja.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"hogy Trump elnök a minisztériummal konzultálva, Rod Rosenstein miniszterhelyettes tanácsára hozta meg döntését."

Cion bedarálta.
Nem is ő az elnök.
Ő csak egy bábú.
A Deep State emelte hatalomba.
Tavryni őrnagy
De amikor egy nap alatt átnézett 30000 e-mailt, nem panaszkodott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.