Az 1989-es vérfürdő helyszínén. A Fidesz akkoriban még élesen tiltakozott ez ellen. „Megdöbbenéssel és fájdalommal hallottuk a hírt, hogy Kína anakronisztikus, kommunista pártállama vérfürdőt rendezett Pekingben a demokráciát követelő, fegyvertelen diákok között. A tragédia - sajnos - nem ért bennünket váratlanul. Minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy a változtatásra képtelen kommunista diktatúrák nem riadnak vissza a legesztelenebb terrortól sem, ha hatalmukat veszély fenyegeti. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy a világ szabadságot és demokráciát tisztelő népei szótlanul tudomásul vegyék az emberi jogok sárbatiprását, békés tüntetők legyilkolását. A Fidesz határozottan elítéli a kínai vezetést.”

Forrás: 444.hu
Feltöltő: SystemError
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Van ebben az országban jobboldali emberek? Ezt most őszintén kérdezem, mert a fideszesek csak hiszik, hogy azok...:) Minden konzervatív, jobboldali, keresztény ember kezdjen azon gondolkodni, hogy hogy is van ez az egyenes gerinc kérdés! Ha nincs az ellenzéken olyan párt, akikre szavaznának, akkor csináljanak, mert a fidesz viccet csinálnak a saját meggyőződésükből.
Ezt most tényleg nem vérszívásnak szántam!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Van ebben az országban jobboldali emberek? Ezt most őszintén kérdezem, mert a fideszesek csak hiszik, hogy azok...:) Minden konzervatív, jobboldali, keresztény ember kezdjen azon gondolkodni, hogy hogy is van ez az egyenes gerinc kérdés! Ha nincs az ellenzéken olyan párt, akikre szavaznának, akkor csináljanak, mert a fidesz viccet csinálnak a saját meggyőződésükből.
Ezt most tényleg nem vérszívásnak szántam!!!
elnyomott
Nézem a kedves vezért a kommcsi körökben - azon túl ,hogy odavalónak érzem, a helyén van, valahogy a külsejéről Tuskó Hopkinsz jut az eszembe.
Bocsánat, mea culpa Rejtő Jenő!!!
SystemError
@silber13: Oda is való, ahol üzletelget mostanában. Nem lennék meglepve, ha a bukás után oroszországba menekülne, ahogy a volt ukrán elnök...:)
Ördögvadász
@SystemError: az vagy! Óriási!, ha apád lehúzott volna a...
SystemError
@Ördögvadász: Neked ez tetszik, amit csinált a Viktor. A te meggyöződéseddel ez egybevág???
SystemError
@silber13: kiváncsi vagyok a válaszára...:)
Ördögvadász
Kezzük olvasni a csordát?, vagy várjuk még a javát?
Manhattan
@SystemError: A választ? Kitérő lesz, mint szokott...
SystemError
@Ördögvadász: Válaszoljál igen vagy nem! Érzed ugye, hogy bármit válaszolsz bukta...:) Na annyit ér, amit ide felöklendeztél!
SystemError
@Ördögvadász: Rettentően emlékeztetsz egy Bringás nevű szarházi senkire:)
SystemError
@Ördögvadász: Nahát nem válaszoltál... Akkor ennyit a meggyöződéseidről meg a gerncedről takony gyerek!
justhpeter
Nem vártam mást. Orbán mára eljutott arra szintre, hogy a "jóindulatú" híveit is elárulja pénzügyi érdekből. Ez a kb 1 millió ember akkor is követi, ha mint most hátat fordít nekik és letolja a gatyáját. Ő dolguk.
SystemError
@justhpeter: Azért "normális" fideszesnek sem lehet könnyű ma lenni... A félmillió ember, akik elhagyták a fideszt már így is az értelmiség volt, de szerintem komolyabban, kommunistásan a többinek sem lehet ledugni a torkán az oroszokat...Oké szimpizgetünk Putyinnal, ez még egy szintig megkajálható a hű követőknek, de ez, amit leművelt most... Persze mindig maradnak seggnyalórezsidisznók, meg ördögvadászok, akik igénylik ezt. Bár az ilyeneknek mindegy is, hogy kommunisták vagy nácik seggét nyalják az a lényeg, hogy szaros legyen az a segg!:)
bencemacska
Én még meg is értem, hogy ez a G... mindent megtesz a kölcsönért, - amiből lopni lehet - még a kínaiak seggét is kinyalja.
NA DE, MÉG BRUMMOG IS HOZZÁ, HOGY TÖBBEN LÁSSÁK?!?!?!
a helység kalapácsa
De min csodálkoztok, hisz orbán megmondta: "Figyeljék a kezemet, mert csalok!"
Ja, ezt Rodolf mondta.
orban azt mondta pávatáncosként: "Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem, amit teszek!"

Szerintem ezt nem gondolta át jól, gorbán.
Szóval elfelejtettem mindent, amit eddig mondtál, és nézem, ahogy kommunista emlékművet koszorúzol.
Nézem jobbról, nézem balról, nézem alulról, nézem felülről, de akárhonnan is nézem, ugyanazt látom: Te egy elvtelen erkölcstelen hazug kétszínű csaló disznó vagy, aki nyereségvágyból és hatalomvágyból csontig nyal másoknak és megtéveszt mindenkit az egész világon - mikor mire van szükség.

Jelenleg a legundorítóbb gazember vagy a földön, akit szerencsétlenségemre ismerek.
Ördögvadász
Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!
karma1
Gyerekek, hat azert ez az orban gyerek nem semmi! Ne is mondjatok azt hogy egy g..ci (mert abbol a vegen ember lesz, igy hasznos), mert akit egesz fiatalkoraban utott az apja, es aki a politikaba valo beallasa ota ennyiszer kellett mar, hogy szemenkopje magat es meg mindig tud lejjebb sullyedni; - hat az egy f@sza sejthalmaz! Kezdem ugy nezni mint egy darab ketlabon jaro, zsebreb@szott kezu ondot, akit csak a rahuzott rettenetes szabasu oltony-kotonja tartja ossze, es a pavatancolasa miatt meg senki sem rugta valagba, es ha igy fognak allni az ellenzekiek is egy ev mulva, akkor szinte mar megerdemli (hogy majd egyszerre doljon ra minden, akar a megvalasztasa utan rogton...18-ban)
szép új világ
@SystemError: Annak az 1 millió fidesz hívőnek mindegy, hogy mit csinál a g*i, akkor ő az Isten a szemükben. Az más kérdés, hogy ennek a bandának fele funkcionális analfabéta, de a fide$$nek pont erre van szüksége, mert ezek a biztos szavazók.
hetöndöe
@Ördögvadász: A témáról böfögjél hülye gyerek,hogy imádott kancigány főnököd echte komcsi emlékművet koszorúz.Rendben va ez így?
SystemError
@szép új világ: Én nem nézem le őket... Ma jobboldalinak lenni sem könnyű. Hány jobboldali párt is van... Nyilván baloldalra nem fog szavazni. Akkor marad jobbik. Ez is elég elbaszott dolog:)
Van pár fideszes ismerősöm és mély csöndben vannak az elmúlt egy évben...ami azt jelenti hogy azért gondolkodnak. Nem könnyű felállni 16 év után, de felfognak..:)
SystemError
@szép új világ: 28 év bocs, elírtam:)
SystemError
@hetöndöe: Fel kell hivnia a Habony műveket, hogy nem volt szó arról, hogy gondolkodni is kell 200nettó-ért a bérkommentellónek. Ennyi nick-et kezelni és még a stílusokat is váltogatni kell, meg gondolkodni...Szerintem fel fog mondani:)
Ördögvadász
@karma1: gyüttment a gyarmaton! Még csak te hiányoztál. Így már egész az ökör csorda.:)
Lehet tovább kérõdzni:)
SystemError
@Ördögvadász: Akkor összegezném az érveidet eddig a témával kapcs:

"az vagy! Óriási!, ha apád lehúzott volna a..."
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"

Tehát akkor ez volt minden gondolatod és érveid a témával kapcsolatban? Baszki te nagyon tájékozott vagy és szellemileg egy sziporkázó valaki lehetsz! Komolyan megszorongatod itt az embereket, rendesen kódexeket kell bújni, hogy az ember felvegye a kesztyűt veled

Na húzzál innen kisfiam!:)
eugen4402
18-tól már más név fémjelzi a magyar kormányt... O. V. távol-keleti túrája egy bonyolult madármutatvány: pávatáncba oltott hattyúdal, egy kis nosztalgiával meglocsolva. Titokban a legszebb helyszínek egyikének tartotta mindig a Tienanmen teret, dacára a "mennyei békének", mert azok az impozáns harckocsik ahogy az aszfaltra mázolták a fehéringes egyetemista srácot, az felejthetetlen... Azóta irigyli a kínaiakat!
SystemError
@Ördögvadász: Akkor összegezzük tovább az íde hányt szarodat:

"az vagy! Óriási!, ha apád lehúzott volna a..."
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"
"gyüttment a gyarmaton! Még csak te hiányoztál. Így már egész az ökör csorda.:)
Lehet tovább kérõdzni:)"

no comment...:)
silber13
@Ördögvadász: Fentebb már írtam: kuss paraszt!
Ördögvadász
@silber13: az idõk változnak. Az ökör, az csak ökör marad!:-)))))
SystemError
@Ördögvadász: "az vagy! Óriási!, ha apád lehúzott volna a..."
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"
"Megolvassuk a csordát. Selejtezni kellene, de mit? Mind selejt!"
"gyüttment a gyarmaton! Még csak te hiányoztál. Így már egész az ökör csorda.:)
Lehet tovább kérõdzni:)"
"az idõk változnak. Az ökör, az csak ökör marad!:-)))))"

Ugye milyen magasröptű így visszaolvasva magadat:)
quadrocopter
@SystemError: Ne dícsérd, még komolyan veszi a nanobites agya!
Ördögvadász
@SystemError: kérõdzed csak, kérõdzed. Vagy van más választásod?:-)
Ördögvadász
@quadrocopter: leragadtál haver! Valahol. Ki, mit, hol koszoruz? Emlékmüvet talán. Vagy?
De neked annyi. Ámen:)
SystemError
@quadrocopter: Nem mégse, ez a klasszikus technokol CBA-s zacsiból a 7-es buszon és úgy írogat telefonnal a kezében, ami néha kiesik a kezéből..:)
Ördögvadász
@SystemError: emészti a marha:), van mit, haha!
karma1
@SystemError: @quadrocopter: @silber13: Kedveseim! Ha nem szoltok ehhez a sejthalmazhoz egyetlen szot sem, akkor eltunik, mert ennyi a teljesitokepessege, a partja "most kert tole valamit", vagyishogy a legpitibb trollkent ide bebofogjon.
Ennyire kepes, ezt elore leirjak neki, vagy valaki ul mellette es szavankent lediktalja neki, mert nem hiszem, hogy ennyi esszel kepes volna akarcsak egy egyszeru tomondatot is megjegyezni.
Ha nem valaszoltok neki, akkor a klavija mellett fog ehenhalni az agya.
Ne legalizaljatok a szemelyet azzal, hogy valaszra meltatjatok.
Nezzetek, ezen az oldalon MINDENKINEK van egy-egy GONDOLATA a cikkhez, amit leir: o az egyeduli , aki erre keptelen.
ot meg az anyja se szereti, azert menekulk ide.
pont olyan agya-pukkant, mint a Gazdaallata: az is toporzekol, ha nem kapja meg a visszaigazolast a hordajatol, hat elobb-utobb ez a szerencsetlen is elsorvadna, erdeklodes hianyaban. (Kepzeljetek el, hogy tok arvan ul a klavija mellett, frocsog, kopkod, szurkal mindenfele bele az internet forgalmaba, es nem akad EGYETLEN valasz sem neki, mert mindenki atlep rajta, mint egy adag kutyaszaron.
Ennel nagyobb mereg - mint hogy kutyaszarba nezzek - nincs szamara...:o))))
Mi vagyunk az ertelmesebbek, lepjetek tovabb...:o))) En mar megtettem...A labamat sem torolnem bele, annyira piti,...:o))
silber13
@SystemError: Nem lesz válasz, ahhoz túlságosan bunkó! és csökött agú!
SystemError
@silber13: Fogalma sincs, hogy mi a téma, mi a kérdés. Tényleg valami haldokló herkás lehet...
Egy biztos, hogy nem fizetett troll, mert ilyen képességekkel wc-t pucolni sem veszik fel.
Sajnálom, mert kiváncsi vagyok ezen emberek indokaira, de érdekes módon csak a bunkózás a válasz, ami elég egyértelmű válasz számomra...:)
magyarbakancs
@karma1: Kedveseim! Ha nem szoltok ehhez a sejthalmazhoz egyetlen szot sem, akkor eltunik, mert ennyi a teljesitokepessege, a partja "most kert tole valamit", vagyishogy a legpitibb trollkent ide bebofogjon.

Szia!
Ne értékeld ennyire fel!
Dicséretnek hangzik!
Ördögvadász
Reggeli olvasás: a nagyobb marhák hátra, na lásssuk! :-)))))
SystemError
@Ördögvadász: Sajnos ma egyedül kell maszturbálnod a tegnapi hányásodban. Szép napot!:)
coni
"Vannak ebben az országban jobboldali emberek?"@SystemError: Sok olyan egyébként értelmes ember van aki csak azért szavaz egy látszólag konzervatív pártra (lelke mélyén tudja hogy komcsi párt) mert fontos neki a látszat és más nincs a jobboldalon. Éppen ezért lett a liberális, ateista Fideszből eleinte!!! konzervatív párt. Az MSZP gusztustalan politikájával erősíti ezt a folyamatot.
karma1
@magyarbakancs: Mar tudom, hogy ez nem egy ember, csak egy robotprogram. Istenkem, a cyber-vilagban letezik ilyen is, szoval ez csak egy robot, nem ember... Majd kesobb priviben megirom, hogy mibol tudom. Ha nem irsz neki, nem aktivalodik. Latod, a Te bejegyzesed utan is csak egy teljesen altalanos beboffenese van, olyan, mint aki tapogatodzik...
Ördögvadász
@karma1: gyüttment, neked hátul a helyed! 1,2,...ennyi selejtet..egyre több a selejt!
eugen4402
@karma1: Szerintem is egy elég lestrapált kb. 4 éves modell (VRC-270a)... Akkoriban még elég drága volt, ma már filléres portéka: egyszerű komment-generátor. Idén Frankfurtban bemutatták a továbbfejlesztett változatát, na, az valami csoda. Tényleg olyan, mintha gondolkozna...
SystemError
@karma1: Semmi értelme annak, amit ír..Még kormánypropagandának is kevés. Nem képvisekl semmit... Maradjunk annyiban, hogy ilyennek kb azért van értelme, hogy pörgesse a posztokat, oldalmegtekíntéseket. Vagyis CPM reklámokat. Ha ez nem mond semmit, nem baj az oldal webmestereinek ez jól jön...az a lényeg
:)
karma1
@SystemError: Ez egy robot, semmi mas. Es valoban csak arra jo, amire Te mondod,...:o))) Ha nem valaszolsz neki, nyugton hagyjuk, lerohad magatol. Latod, ezekre a megjegyzeseimre sem reagal kulon, csak a megszokott baromsagait ismetelgeti. Soha nem a cikkhez szol, nem kerdez vissza, szoval csak egy olcso robotprogram, oszt jonapot. Nem kell ot mukodesbe hozni, hagyd a francba. Meg egyetlen ervre sem valaszolt, de nem is kerdezett. Az egesz robot ugy sz@r ahogy van, at kell csak lepni folotte...:o))))
SystemError
@karma1: Csak egy példa a többieknek, hogy ne tűnjön sci-fi-nek a dolog: wprobot.net/

Ez egy wordpress alapú blog amúgy: kb 100 féle autoblog megoldás létezik rá...:)
silber13
@Ördögvadász: " Amíg ön alszik, a Darmol dolgozik!"
silber13
@SystemError:Gondolod , ha összegzed, akkor megérti, felfogja?,
bakegya
@hetöndöe: @SystemError: @silber13: @karma1: @eugen4402:ez a nemzet vője!
Senkinek semmi köze hozzá!!!-éppen hét ilyen állatorvosgyereket számolgattam össze!!!-
bakegya
...és ez a lopós kertitörpe kommunistázik itthon...
Perwool
A kör bezárul a nagy kedvenc az illiberális modellel..amivel vissza is kanyarodtunk a gyökerekhez..ahonnan indult Orbán a kommunista meleg akolból.
A vér nem válik vízzé.
„Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva…”

Tacepaók, Jelszavak, aláírásgyűjtés, CÖF-ös menetelés.
Kiköpött, mint Mao Kulturális Forradalma. :))
Az 10 évig tartott. Mi most 7-nél tartunk, de jó eséllyel felülmúljuk a Nagy Kormányost.
bakegya
@Perwool: hát ha a jövő héten a TRAMPLIT is lezavarja, akkor SZUPERHATALMI VÁGYÁLMA TELJESÜL A FELCSUTKAI MARADONÁNAK!...tragikus mire képes ez a...nincs rá fogalom.
Perwool
@bakegya: Orbán: "én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát."
Hogy a helyükre ülhessen..
"Ha elfelejtjük a történelmet, arra vagyunk ítélve, hogy megismételjük."
Nálunk is látszanak már ennek jelei...
bakegya
@Perwool: berendezkedni látszik rendesen-átvette és még űberelni is próbálja a jobbik vonalát-gyakorlatilag egyed -uralja a saját káoszát-dominál a nagyhatalmak vezetői között...ellenségnek tulajdonítja amit ő maga kreál ki!!!Bermuda háromszöget csinált ebből a kis hegyek nélküli medencéből ez a gané-és bandája.
silber13
@karma1: Ebben az esetben a modiknak kell lépni és kivágni inen, mint macskát xarni! Mert azt is feltételezem, hogy nagyon is tudatosan csinálja mások mocskolását direkt élvezi, másképp mondva, elmeosztályra való niemand!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.