A parlamenti pártok vezetői kedd délután megegyeztek abban, hogy október 15-én tartanák az előrehozott parlamenti választást Ausztriában.

A két kormánykoalíciós párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökei az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Zöldek, Neos és a Team Stronach párt vezetőit fogadták kedden délután.

Az erre vonatkozó indítványt szerdán terjesztik a parlament elé, amelynek legkésőbb június 30-ig kell szentesítenie azt.

Ausztriában 2018 őszén tartották volna a parlamenti választást, azonban az osztrák kormánykoalíció válsága miatt hamarabb rendezik meg.

Reinhold Mitterlehner eddigi alkancellár a múlt héten jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről. Mitterlehner a kisebbik kormánykoalíciós párt, az ÖVP elnöke is volt, továbbá betöltötte a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszteri posztot is az alkancellári megbízatás mellett.

Vasárnap este a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének Sebastian Kurz külügyminisztert választotta.

Kedden Christian Kern osztrák kancellár elfogadta a koalíciós partner által javasolt jelölteket az alkancellár és gazdasági miniszter posztjaira. Mint mondta: folytatni kívánja a kormányzati munkát. Sebastian Kurz külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) új elnöke Wolfgang Brandstetter igazságügyi minisztert javasolta az alkancellári pozíció betöltésére, a gazdasági miniszteri posztra pedig Harald Mahrert, a néppárti gazdasági államtitkárt jelölte. A két új kormánytagot szerdán iktatja be hivatalába Alexander Van der Bellen osztrák államfő.

Sebastian Kurz kedden parlamenti felszólalásában reményét fejezte ki, hogy a választási küzdelem rövid, intenzív és igazságos lesz.

Kern pedig arról beszélt, hogy a parlamenti munka előmozdítása érdekében a kormánykoalíciós ÖVP-n kívül más pártokkal is keresné az együttműködéstl, amitt az ellenzéki pártok "nagy lehetőségének" nevezett. Mint fogalmazott: az most másodrangú kérdés, hogy ki tölti be az alkancellári posztot.

Az ellenzéki pártok keddi parlamenti felszólalásaik során bírálták a kormányt és az utóbbi napok történéseit.

Eva Glawischnig a Zöldek vezetője szomorúnak nevezte az elmúlt napok eseményeit és kifejtette, hogy a politikusok az választópolgárok "alkalmazottai", akiket munkáért és nem az állandó vitákért fizetnek. Egyúttal bírálta Wolfgang Sobotka néppárti belügyminisztert, miszerint ő robbantotta ki a politikai válságot, és torpedózta meg a kormányzati munkát.

Heinz-Christian Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Sebastian Kurzot támadta és arról beszélt, hogy Kurz az ÖVP-vel együtt egy régi pártot akar újként eladni. Strache szerint Kern és Kurz ugyanannak a "hamis éremnek" a két oldala és "mindketten felelősek az országban kialakult káoszért".

Az FPÖ a kormány ellen, a Zöldek pedig Wolfgang Sobotka belügyminiszter ellen nyújtottak be bizalmatlansági indítványt, azonban a parlament kedden mindkettőt elutasította.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.