Egy hét alatt 310-zel nőtt a kanyarós megbetegedések száma Romániában, és a járvány immár 27 ember életét követelte – derült ki a közegészségügyi intézet honlapján közölt pénteki összesítésből.

A statisztika szerint a betegség tavaly februári megjelenése óta immár 6434 megbetegedést regisztráltak. A betegség legutóbbi, 27. halálos áldozata egy négy hónapos dél-romániai csecsemő, aki a 17 éves, beoltatlan édesanyjától kapta el a fertőző betegséget.

A járvány Románia csaknem teljes területére kiterjedt, ám a Magyarországgal határos nyugati megyékben észlelték a legtöbb megbetegedést. A bánsági Temes és Krassó-Szörény megyében 1065, illetve 1045 kanyarós beteget, Arad megyében 896-ot, Szatmárban pedig 639-et regisztráltak. Temes és Arad megyében volt a legtöbb (8 illetve 5) halálos áldozata a kórnak.

A statisztikából kiderül: a kanyaró a tíz év alatti gyermekeket veszélyezteti leginkább. A megbetegedettek 76 százaléka ebbe a korosztályba tartozik.

A 2016 februárjában indult járvány a múlt év végéig 1969 megbetegedést okozott, az idei év első hónapjaiban nőtt meg ugrásszerűen a megbetegedések száma. Április közepén egyetlen hét alatt csaknem hétszáz új beteget regisztráltak.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

micfild
Minden oltásellenes agyalágyultat el kéne költöztetni egy lakatlan szigetre. ahol nincs oltás és nincs orvosi ellátás sem. Ott éljenek vigan és örüljenek az okosságuknak
micfild
Minden oltásellenes agyalágyultat el kéne költöztetni egy lakatlan szigetre. ahol nincs oltás és nincs orvosi ellátás sem. Ott éljenek vigan és örüljenek az okosságuknak
1magyar
Nagyon közel van és az 1969 előttieket,engem sem, nem oltottak be védőoltással.Romániában nem kötelező?
micfild
@1magyar: Nem kötelező . Sajnos. Ráadásul ott nagyon erősen terjed az oltásellenesség amit a súlyos akár halálos gyermekbetegségek ellen adnak.
Equus
az evolúció teszi a dolgát... jó lenne tudni a nemzetiségét a betegeknek...
emerencia
@micfild: tegnap 22:23-ra „A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. Az ortodox egyház egyébként hivatalosan cáfolta, hogy áldását adta volna a vakcinaellenes kampányhoz. A bukaresti szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát.”

24.hu/fn/gazdasag/2017/03/08/figyelmeztetnek-megfertozheti-europat-a-romaniai-kanyarojarvany/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.