Miközben Donald Trump a szicíliai Taorminában a G7-es országcsoport csúcsértekezletén vesz részt, a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben az elnök jókívánságait fejezi ki a most kezdődő ramadán alkalmából valamennyi muszlimnak.

A rövid közlemény azonban nemcsak az ünnep jótékonyságra serkentő és közösséget erősítő jellegét hangsúlyozza, hanem azt is, hogy "a ramadán szellemisége megerősíti közös elkötelezettségünket az erőszak elutasítására, a békesség keresésére". A Fehér Ház emlékeztet egyúttal arra is, hogy az idei ünnep kezdetén a világ az Egyesült Királyságban és Egyiptomban elkövetett barbár terrorakciók ártatlan áldozatait gyászolja. Trump elnök "a ramadán szellemiségével közvetlenül szembenálló gonosz tetteknek" minősítette a terrortámadásokat és leszögezte, hogy ezek "csak megacélozzák elszántságunkat a terroristák és perverz ideológiájuk legyőzésére". Trump egyúttal utalt arra is, hogy Szaúd-Arábiában tett látogatása során több mint ötven muszlim ország vezetőivel találkozott, s együttesen tettek hitet az együttmüködés mellett a béke, a biztonság és országaik felvirágoztatása érdekében.

"Amerika mindig partnereink mellett áll a terrorizmus és az ezt tápláló ideológia elleni küzdelemben"

- szögezte le a Fehér Ház közleménye.

A szombaton kezdődő ramadán böjti hónapja a muszlim világ ünnepe. Arra emlékeznek a hívők, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát és a hónap 27. napján adta a prófétának a Koránt, az iszlám szent könyvét. Ramadán idején a hívők – a test és a lélek megtisztulását remélve – harminc napon keresztül napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, s napközben pedig a mecsetekben imádkoznak és meditálnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.