A brit Királyi Légierő megerősítette, hogy nem átverés, az egyik harci gépükön a bomba oldalán tényleg ez volt a felirat.

A manchesteri robbantásos merénylet után nem sokkal terjedt el a brit közösségi felületeken egy kép, amelyen egy bomba látható a következő felirattal:

Love from Manchester

("Manchesterből szeretettel").

A képről sokan azt hitték, csak simán átverés, ám a UK Defence Journal és más lapok kérdésére a Royal Air Force (RAF; "Királyi Légierő") megerősítette, nem átverés, tényleg ez szerepelt egy bomba oldalán.

A kép felirata szerint egy Reaper típusú pilóta nélküli repülőre (harci drón, UAV) került fel a feliratos Hellfire rakéta, a bevetés helyszíne pedig Szíria volt, ahol a koalíciós légierő az Iszlám Állam terrorszervezetet támadja.

A RAF azonban eloszlatta a félreértés, a kép egy Paveway IV típusú irányítható bombát ábrázol, melyet egy Tornado típusú harci repülőgép vitt magával a ciprusi bázisáról a bevetésre.

A RAF szóvivője az érdeklődő lapoknak elmondta, bevett hagyomány a légierőnél különféle üzeneteket írni a bombákra, és ez a jelen körülmények között teljesen érthető volt. Hozzátette, nem valószínű, hogy ezért bárkit felelősségre vonnának.

(Címlapi kép: Twitter)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez a legkevesebb, amit revanskent adhattak,...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
@Peller Anikó: Pár száz angol és pár ezer nyugat-európai állampolgárával.
36
@Peller Anikó: Ez most, felkerült a netre. Úgyis megnézik Abdullék, majd jön a válasz. Egyébként egyet értek az üzenet írással. Már a II. Világháborúban is művelték.:) Csak a II. Világháborúban nem pátyolgatták a hátországban a nácikat, úgy mint most a muszlimokat.
Peller Anikó
@36: Pontosan erről van szó, beengedted őket a hálószobádba milliószámra, a hazádba ezt a szemetet. Elhülyült Európa a 70 békeév alatt.
36
@Peller Anikó: Valóban. Rég volt, nagy háború. Nagyapám azt mondta, "minden ember életében van egy nagy háború."
Sajátos és elég nagy már ez is, szerintem. És hosszan elnyúló lesz.
Hellcat
Nagy divat volt ez már régen is...telefirkálták a lőszert mindenféle üzenettel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.