Súlyos fennakadásokat okozott szombaton és még vasárnap is, hogy elszállt a British Airways számítógépes rendszere, emiatt több tízezren voltak kénytelenek várakozni számos reptéren. 

Fokozatosan elkezdte londoni járatainak újraindítását vasárnap a British Airways, amelynek működését szinte teljesen megbénította globális informatikai rendszerének előző napi összeomlása. A brit légitársaság forgalmában még vasárnap is egész nap komoly fennakadások voltak, jelentős késésesekkel és számos járattörléssel.

A számítógépes hálózat kiesése továbbra is elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a cég teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és tízezrek rekedtek a légikikötőkben.

A Heathrow repülőtérről Budapestre közlekedő, BA866-os számú vasárnap délelőtti járat kisebb késéssel felszállt, de a BA874-es számú kora délutáni budapesti járatot a British Airways törölte.

A két órával későbbi BA868-as háromnegyed órás, a vasárnap éjszakai BA870-es, amely hétfő reggel indul vissza Budapestről, csaknem másfél órás késéssel indult.

Vasárnap a British Airways Heathrow-ról induló járatainak harmadát törölték, de a hosszú távú járatok majdnem mindegyike elindult.

A cég vasárnap esti közleménye szerint Gatwicken "normálishoz közeli" volt a forgalom.

A BA közölte azt is, hogy az érintett utasok november végéig igényelhetnek teljes visszatérítést, vagy átfoglalást későbbi járatokra.

A légitársaság kérte utasait, hogy őrizzék meg a felfordulás idején vásárolt élelmiszerek nyugtáit, valamint az általuk igénybe vett tömegközlekedési eszközök menetjegyeit és szállodaszámláikat, mert a BA-től ezekre is visszatérítést kérhetnek.

A British Airways megígérte azt is, hogy a Heathrow-n felhalmozódott poggyásztömeget futárszolgálattal, ingyenesen a lehető legrövidebb időn belül visszaszállítja azoknak az utasoknak, akik nem tudtak elutazni.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója szerint a hiba elhárításán dolgozó szakértők úgy vélik, hogy az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett.

Cruz nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, kijelentette ugyanakkor: nincsenek arra utaló jelek, hogy a British Airways számítógépes rendszerét kibertámadás érte volna.

A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n.

A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitás-kihasználtsággal működik, így a mostanihoz hasonló kiesések tovagyűrűző hatásai mindig óhatatlanul hosszú ideig tartó rendkívüli forgalmi torlódásokat okoznak.

A BBC egyik újságírója, aki még szombaton akart Rómából Londonba utazni a British Airways járatával, elmondta: a BA azt közölte vele, hogy legkorábban valószínűleg kedden fér fel a cég valamelyik londoni járatára.

A felfordulást fokozta, hogy a számítógépes rendszer éppen a Nagy-Britanniában hagyományos május végi háromnapos hétvégén omlott össze, amikor a szokásosnál is sokkal nagyobb a forgalom.

 (MTI)

(Címlapi kép: AFP/Daniel Leal-Olivas)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.