A terhes katonanők által használható egyenruhákat tesztel a német szövetségi hadsereg, hogy ne civil ruhában kelljen szolgálniuk a kismamáknak.

Különleges, terhes nők által is használható uniformisokat tesztel egy ideje a német szövetségi hadsereg (Bundeswehr), amely megoldaná a seregben a terhes katonanők problémáját, akik eddig megfelelő egyenruha hiányában civil ruhadarabokba öltöztek, mikor már nem fértek bele az "angyalbőrbe" – olvasható a Berliner Morgenpost cikkében.

A cikk szerint külön a terhes katonanők számára kifejlesztett egyenruhát például az amerikai egyesült államok és Hollandia fegyveres erői már használnak egy ideje. 

A Bundeswehr szerint a seregben szolgáló mintegy 20 ezer nőből jelenleg két százalék körüli azok aránya, akik várandósak, közülük 60-an vesznek részt a ruházati fejlesztésben. A ruházatokból több fajtát, szolgálatit és tábori öltözetet is próbálnak, illeszkedési és kényelmi szempontokat figyelembe véve. 

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter 2015 decemberében jelentette be a ruházat bevezetésének ötletét, a tervek szerint egy év alatt kellene bevezetni az új egyenruhákat, ha véget érnek a tesztek.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
szóval... a katonanő csőre rántja az MP5-öst és rászól az arabusra, ne fuss, mert én nem tudok, viszont ketten célzunk egyszerre... ez már a vég... :(((
glorianna
@Equus: Nem értem, mi a gondod... nem csak harcoló egységek vannak katonáéknál.
Equus
@glorianna: ahham... régebben markotányosnőnek hívták őket...
végtére folyton masztizni, esetleg a fiútárssal huncutkodni dögunalmas lehet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.