Elhunyt Alois Mock, Ausztria volt külügyminisztere, egykori alkancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) korábbi vezetője.

Az osztrák konzervatív politikus 82 éves korában hosszú betegség után halt meg csütörtökön.

Alois Mock 1989. június 27-én Horn Gyula akkori magyar külügyminiszterrel a világ számos országából érkezett újságírók előtt az osztrák-magyar határon, Sopronnál jelképesen is átvágták az akkor már bontás alatt álló, évtizedeken keresztül Európa hidegháborús megosztottságát szimbolizáló vasfüggönyt.

Meghalt a vasfüggönyt bontó osztrák külügyminiszter

Mock 1987-től 1995-ig volt Ausztria külügyminisztere. Országa ez idő alatt, 1994-ben lett az Európai Unió tagja.

Az Alsó-Ausztriából származó politikus számos más magas tisztséget is betöltött, 1987 és 1989 között alkancellár, 1978-tól 1987-ig az ÖVP frakcióvezetője, 1978-től 1989-ig az ÖVP elnöke, 1969-ben egy éven át pedig oktatási miniszter volt.

Az utóbbi években a nyilvánosságtól visszavonulva élt.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az ÖVP elnöke közleményében azt írta, hogy Ausztria egy felelősségteljes embert, egy meggyőző személyiséget és egy kiemelkedő osztrák és európai politikust vesztett el.

Alexander Van der Bellen államfő és Christian Kern kancellár méltatta Mock európaiságát, kiemelve, hogy bevezette az országot az Európai Unióba.

(MTI)

(Címlapi kép, fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Schweinsohr)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Szép munkát végzett, ha csak az osztrákok EU tagságát és a határok lebontását veszem figyelembe! Remélem a magyar politikusok, közéleti személyek is kifejezik részvétüket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.