Washington nehezen tűri, hogy a testület szinte kizárólag csak Izraelt bírálja.

Az Egyesült Államok fontolgatja kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, mivel bírálja annak Izraellel szemben elfogult magatartását – írja a hvg.huBBC cikke nyomán. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet közölte, nagyon alaposan átgondolják, milyen szerepet tölthetnek be a testületben. Mint mondta, nehezen elfogadható, hogy Amerika szövetségesével, Izraellel szemben öt határozatot fogadtak el, míg Venezuelával szemben egyet sem.

A The Washington Postnak írt véleménycikkében az amerikai diplomata arról írt: véget kell vetni annak, hogy a tanács egyoldalúan, kizárólag Izraelt bírálja folyamatosan. Mindeközben a tanács alig tett valamit az emberi-jogilag botrányos Iránnal, vagy Venezuelával szemben, ahol az elmúlt hónapokban tüntetők tucatjait lőtték le.

Amerika nem először jelenti be, hogy kilépne a zsidó állammal szemben rendkívül elfogult testületből. Egy márciusi számítás szerint a testület ötször annyi határozatot fogadott el a zsidó állammal szemben, mint a világ összes többi országával kapcsolatban.

Az ENSZ Közgyűlése 2006. március 15-én hozta létre az új Emberi Jogi Tanácsot, amely a korábbi botrányos, egy időben Kadhafi Líbiája által is elnökölt ENSZ Emberi Jogok Bizottságát helyettesíti.

(A címoldali kép forrása: Pixabay)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.