Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Marc Kasowitz közölte: az elnök soha nem követelt lojalitást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójától.

Kasowitz New Yorkban, a James Comey volt FBI-vezető szenátusi meghallgatása után, csütörtökön kiadott közleményben fejtette ki álláspontját.

Trump elnök magánügyvédje hangsúlyozta: a sajtóban megjelent sok hamis információ cáfolataként James Comey "végre nyilvánosan is megerősítette" azt, amit magántúton már korábban közölt Donald Trumppal, vagyis hogy az elnök ellen nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztásba történt lehetséges orosz beavatkozásáról folyó átfogó nyomozás keretében.

Kasowitz leszögezte: Donald Trump soha, semmilyen formában nem kérte a leváltott FBI-igazgatótól a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó elleni vizsgálat felfüggesztését, sőt, még csak nem is sugalmazta neki ezt. Az ügyvéd felvetette annak lehetőségét, hogy Trump elnök pert indít a volt FBI-vezető ellen, mert felhatalmazása nélkül kiszivárogtatta a sajtónak a beszélgetéseikről készült feljegyzéseit. Ahogyan a közlemény fogalmaz: Comey "ma elismerte, hogy egyoldalúan és alattomosan, felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozta a sajtónak az elnökkel folytatott kiváltságos beszélgetéseit. A megfelelő hatóságokra bízzuk annak eldöntését, hogy e kiszivárogtatások ügyében megindítják-e a nyomozást". A szándékos kiszivárogtatás tényét James Comey a szenátusi meghallgatáson ismerte el.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.