Az 57 éves Carmen Jiménez 28 éven keresztül vaknak tettette magát, hogy elkerülje a kínos szituációkat. 

A spanyol nő annyira komolyan vette az álcát, hogy még a családjának és a legközelebbi barátainak se vallotta be, hogy valójában lát. Bár a férje a riportereknek azt nyilatkozta, hogy gyanakodott a nejére, aki vaksága ellenére tökéletesen ki tudta festeni magát.

Az asszony egy helyi lapnak így magyarázta tettét:

elegem lett a véletlen összefutásokból ismerősökkel és abból, hogy ilyenkor meg kellett állni köszönni. Soha nem voltam nagyon közösségi ember, azzal pedig, hogy úgy tettem, mintha nem látnék, ki tudtam magam húzni minden szociális kötelezettség alól.

Az asszonyt bíróság elé állíthatják, mert családján és barátain kívül az államot is átverte azzal, hogy felvette a fogyatákossága után járó segélyt.

(Velvet)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Az allami tamogatashoz nem szukseges egeszsegugyi dokumentum???
human
A tévében láttam egyszer, hogy egy ember olyan szinten élt zárkózott életet, hogy soha nem hagyta el a lakást. Miután eldugult a vécé mindent a lakásban gyűjtött össze flakonokban, a kádban.
cs.n.
Tegnap már belinkeltem a másik cikkhez:
pixabay.com/en/woman-girl-blonde-young-portrait-1000538/?_e_pi_=7%2CPAGE_ID10%2C7150596311
Ez egy hoax egy szatirikus portálról. Nem igaz semmi belőle.
csa-csa
megérdemelte volna hogy tényleg megvakuljon a sötét baromja!
Eladott Ország
Szemesnek áll a világ vaknak az alamizsna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.