Elfogadták az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokló országok listáját 2033-ig, Magyarország 2023-ban jelölhet várost.

Jóváhagyta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése azt a listát, amely meghatározza, hogy 2020 és 2033 között mely országok és milyen sorrendben lesznek az Európa Kulturális Fővárosa-cím birtokosai.

A 606 szavazattal elfogadott lista szerint 2020-ban Horvátországnak és Írországnak, 2021-ben Romániának és Görögországnak, 2022-ben Litvániának és Luxemburgnak jut majd a cím.

Magyarországra (Nagy-Britanniával egyetemben) 2023-ban kerül sor, 2024-ben Észtország és Ausztria, 2025-ben Szlovénia és Németország, 2026-ban pedig Szlovákia és Finnország következik.

2027-ben Lettországnak és Portugáliának, 2028-ban Csehországnak és Franciaországnak, 2029-ben Lengyelországnak és Svédországnak, 2030-ban Ciprusnak és Belgiumnak, 2031-ben Máltának és Spanyolországnak, 2032-ben Bulgáriának és Dániának, 2033-ban pedig Hollandiának és Olaszországnak jut majd a cím.

Minden évben két ország jelölhet egy-egy helyszínt.

A parlamenti sajtószolgálat tájékoztatása szerint a programban ezentúl uniós tagjelölt és potenciális tagjelölt országok is részt vehetnek, illetve háromévente az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai – Izland, Liechtenstein, Svájc és Norvégia – is jelölhetnek várost.

Az Európa Kulturális Fővárosai kezdeményezés nagyon sikeres volt abban, hogy fokozza az összetartozás érzését. Nagyon örülök a lista bővítésének, mert ez tovább erősíti a szomszédaink és köztünk lévő kulturális köteléket.

- mondta Santiago Fisas Ayxela spanyol néppárti jelentéstevő.

Az első főváros 1985-ben Athén volt, idén a dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz viseli a címet, amelyet magyar város (Pécs) eddig egyszer töltött be, 2010-ben.

MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.