Donald Trump amerikai elnök egyik ügyvédje vasárnap úgy nyilatkozott: az elnök ellen nem folyik vizsgálat.

Nem folyik vizsgálat Donald Trump ellen

Fotó: Twitter/ Donald Trump

 Jay Sekulow, az amerikai elnök által felkért ügyvédcsapat egyik tagja három televíziós műsorban is reagált az elnök egyik Twitter-üzenete miatt kialakult újabb politikai vitára. Az ügyvéd elmondta, nem folyik vizsgálat Trump ellen, írja a Guardian.

A republikánusokhoz közelálló Fox televíziónak adott interjújában Sekulow vitába keveredett a műsorvezetővel is. A vitatott Twitter-bejegyzésében Donald Trump azon háborodott fel, hogy az indított ellene vizsgálatot James Comey FBI-igazgató elbocsátása miatt, aki azt javasolta neki, hogy menessze az FBI igazgatóját, Rod Rosenstein, igazságügyiminiszter-helyettes.

Ügyvédjenek egyike azonban vasárnap határozottan cáfolta ezt, mondván, nem folyik vizsgálat, bárhogyan fogalmazzon is Twitter-bejegyzéseiben az elnök. Trump többször is nekiment már Comey-nak.

Az NBC televízió "Szemben a sajtóval" című politikai vitaműsorában az ügyvéd a Robert Mueller különleges ügyészre utalva határozottan leszögezte: Mueller "nem folytat vizsgálatot az elnök ellen". Sekulow ugyanezt erősítette meg a CNN hírtelevízóban is. A Fox televízióban pedig éles vitába keveredett Chris Wallace műsorvezetővel.

Sekulow ugyanis először a Fox tévé stúdiójában is cáfolta, hogy az elnök ellen vizsgálat folyna, majd pár perccel később így fogalmazott: "azért folyik vizsgálat ellene, mert azt cselekedte, amit az igazságügyi miniszter és helyettese javasolt neki". A műsorvezető közbevágott: "Uram, akkor most ezzel azt mondja, hogy az elnök ellen mégis folyik vizsgálat".

Az ügyvéd nem hagyta magát: "hadd mondjam ki kristály tisztán, hogy ön is megértse: nem kaptunk értesítést, és nem is tudunk róla, hogy bármiféle nyomozás folyna az Egyesült Államok elnöke ellen. Pont". Majd amikor az újságíró rámutatott az elmondottak ellentmondásosságára, Jay Sekulow azzal vádolta meg a műsorvezetőt, hogy a szájába adja a szavakat.

A The Washington Post című napilap a múlt héten, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, közölte azt az információt, miszerint Robert Mueller kiterjesztette vizsgálatait arra is, hogy vajon Donald Trump megpróbálta-e akadályozni az igazságszolgáltatást a tavalyi elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében.

Címlapi kép: Mandel Ngan / AFP

Guardian

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Azért megnyugtató, hogy az usa elnöke nem orosz kém. Már ez is valami.
karma1
@human: @3dwhite: Azer ilyen nevu ugyvedje van, hogy "Sekulow"...
Ja, es miota divat az, hogy a gyanusitottat figyelmeztetik arrol, hogy vizsgalat folyik ellene? Tan nem ugy szoktak, hogy errol nem szolnak elore, hiszen akkor az illeto azonnal viselkedest valtana...:o))) Ez a hulye trump meg van annyira idiota, hogy ezt el is hiszi,...:o)))
human
@karma1: Hogy az ügyvédet hogy hívják az tök mindegy. Orosz névvel lehet valaki amerikai hazafi épp úgy mint amerikaik névvel hazaáruló. A lényeg, hogy mit tesz. Gondolom már leinformálták a titkosszolgálatok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.