Ma tartották a törvényhozási választások második fordulóját Franciaországban. Emmanuel Macron francia elnök pártja abszolút többséget szerzett.

Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában – közölte a Le Monde. Macronék már az első fordulóban is jól szerepeltek.

Bár a "jó szereplés" véleményes, hisz kevesebben mentek el szavazni, mint az első fordulóban, pedig akkor sem voltak sokan.

A francia lap a France Télévisions és a Radio France számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutató felmérését idézve azt írja: Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerez az 577 fős Nemzetgyűlésben. A Köztársaságiak vezette jobbközép 125 képviselői helyre számíthat.

A Szocialista Párt várhatóan 34 képviselőt juttat a törvényhozásba. A Lázadó Franciaország nevű radikális baloldali pártnak 19 képviselője lesz, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 8 helyet szerez a törvényhozásban.

Le Monde

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ördögvadász
@JAJMÁR: ássák a sírodat, te meg gratulálsz. Hát... Habár veled, vagy nélküled...
Clavigo
@durbincs: Pont úgy,,mint ahogy nálunk van,,,,,,nem igaz ??
teuton
@durbincs: Matekbol valahol a masodik osztalyban, a fidesz szintjen lerafadtal. Mert ök is azt mondtak, hogy aki nem szavazott, az is rajuk szavazott... Csakhogy demokratikus orszagokban ez maskent müködik, akit megvalasztanak, az kerül a parlamentbe. Ja, a szelsöjobbos LePen 1,5%-ot nyert, pedig a magyar birkak mar azt remeltek, hogy ö lesz az elnök. A franciaknal ugy tünik, sokkal több az ertelemesebb valasztopolgar, mint te es tarsaid... Ja,meg 1 teny: Meg a legszelsöbb baloldali part is 2,5x annyi kepviselöt küldhet a parlamentbe, mint LePen, akinek meg frakcioja sem lehet, igy a bizottsagokbol is ki van zarva...
Peller Anikó
@durbincs: tkp mit is akartál mondani? Mert amit leírtál az hülyeség.

Aki nem megy el szavazni az a győztessel ért egyet mert hagyta hogy nyerjen. Neki mindegy, azért nem megy el szavazni mert neki jó az akit a többiek megválasztanak, bárki legyen az, neki jó, mert hülye hozzá.

Semmiképpen nem szavaz ellene senkinek, mert bárkire szavaz aki nyer(t). Vili?
teuton
@durbincs: Te 24 oras reszegsegben szenvedsz, vagy valoban ilyen birka vagy? Met amit irsz, az nem csak helyesirasi es alapvetö fogalmazasi hiibakkal van tele, hanem meg ertelme sincs... Szellemi fingasokat vakarsz ide...
Peller Anikó
@durbincs: nem tennéd meg hogy értelmesen, kerek mondatokban fogalmazol, hátha azt a magamfajta egyszerű felfogásúak is megértik?

A kerítéses népszavazás egy aljas hazugság volt, azon nem volt mit szavazni. Nem mentek el szavazni az emberek és érvénytelen lett.

Ha érvényes lett volna akkor a távolmaradók a távolmaradásukkal a megszavazott pontokra, kérdésekre adták az áldásukat.

De nem lett érvényes.
libellle
@durbincs: Hm... Magyarországon hány ember megy el választani, sajnos. Igy mitután olyan kevés polgárt érdekel a saját sorsa, tudott a fides 120 % többséget szerezni. Na a jobbikot sem kell félteni mert a ruski irányitja öket. Bizonyitottan.
Peller Anikó
@durbincs: Ha a francia választás érvénytelen lett volna, mert nem mentek el a franciák szavazni, akkor az egyfajta tiltakozás.

De érvényes volt és ezért aki nem ment el szavazni az mindenképpen a győztesre szavazott. És nem ellene. Ez nagyon fontos egy esetleges következő választáson nálunk, ha még lesz olyan.

És nagyon lényeges különbség egy népszavazás valami baromságról amit a főnök kitalál és semmi de semmi lényeges következménye nincs, mert csak a saját marhaságait szavaztatja meg milliárdokért,

és egy választás között, amivel a sorsunkról, az életünkről döntünk.

Így ha a népszavazásra nem mész el akkor semmi sem történik.

Ha a választásra nem mész el akkor a győztesre szavazol, mert neked mindegy ki nyer.
amaramaistanna
"...Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!"
Ördögvadász
Ebben az egész storyban csak az a poén, hogy a szocialisták a legnagyobb vesztesek (választás elõtt 300 hely a parlamentben, most meg 30!).
És ez a Rothschildi buzi bankár meg az elõzõ kormány minisztere volt!
Csoda, hogy a franciák 57% nem ment szavazni? Elegük van nyakig ebbõl a hazug rendszerbõl.
A folytatás meg következik..
Peller Anikó
@Ördögvadász: az 56.6% erre a győztesre szavazott, nem ment el mert neki megfelel a buzi.

Mindegy neki hogy ki vezeti az országát.
Ördögvadász
@Peller Anikó: megveszel Te egy portékát, melyrõl 100% tudod, hogy a bedöglött régí árú, új csomagolásban? Nem, én nem.

A demokratikus választásról meg csak annyit, hogy a végén mindig van egy gyõztes. De nem is ez a fontos. A fontos az, hogy a nép részt vegyen és szórakozzon rajta. Szórakozzon rajta.
Ez a demokratikus választás.
Peller Anikó
@Ördögvadász: hívhatod szórakozásnak, de ez a lehetőséged van. Más nincs.

Ha sokadmagaddal együtt az életedet is halandó vagy feláldozni egy riotban akkor az egy újabb lehetőség. De a jóléti társadalmakban ez elég ritka. Aki még szavazni is képtelen elmenni az nem fogja az életét áldozni a többiekért, akik szintén lusták elmenni a választásra.

Így van mindig van egy győztes. Pont ez a fontos.

Nálunk például régebben nem voltak választások csak szavazás. Szavazhattál a komcsikra.

Most van (még) választás. Választhatod az MSZMP-t, DK-t, Együttet aki külön indul vagy a jobbikat ami a rosszabbik.

Hogy az ország mégis a fideszt választja? Hát pont ez a demokrácia.
Ördögvadász
@Peller Anikó: hogy történelem tanár nem lennék az bíztos. Definitiv.
Tudtad, hogy a francia forradalmat mielõtt kirobbantatták, Paraguajban tesztelték? Ez nem vicc.
Ami meg jelenleg dél-Afrikában folyik...libabõrös lesz az ember töle. Hogy itt mi következik...
Órbán amíg még legalább talpon van...ad egy kis reményt. Egy pici reményt...legalább õt ne bántsátok.
teuton
@durbincs: Vedd be a gyogyszered, de elöbb jozanodj ki, mert alkoholra a gyogyszer eleg karos lehet, de a te allapotodon mar az´z sem ronthat. De feltetlenül tanulj meg nem csak helyesen irni, hanem ugy fogalmazni is, hogy az is megertse, akinek 20 felett van az IQ-ja, mert a tied meg a fele sem lehet. Tudod, nekem vannak szir ismeröseim, de ök 3 nyelven jobban beszelnek, mint te magyarul...
teuton
@durbincs: Analfabeta! Helyesen irni nehogy megtanultak volna, hanem egyre rosszabb lesz. Fogyoban a gyogyszer? Arrol meg hallottal-e mar, hogy valaki több nyelvet is tud HELYESEN irni es beszelni, ezert idegen nyelvü klaviaturat haszmal? Maradj inkabb a köztevenel es butitsd tovabb magad ott, bar a mostani szintnel szerintem lejjeb mar nincs... Az összehasonlitast mar a felidöben elvesztetted az afgan ismerösömmel, mert ö olyan nyelveken is beszel, amikröl te meg nem is hallottal. Jo, mondjuk a nemetje kb.olyan, mint a te magyarod, bar ö meg csak 2 eve tanulja...
teuton
@durbincs: Ha nem vetted volna meg eddig eszre, van itt több magyar, aki külföldröl, idegen klaviaturat hasznal, ekezetek nelkül. Ahhoz persze olvasni is meg kellene tanulni, nem csak HELYESEN MAGYARUL fogalmazni es irni! Mert azt az idegen klaviaturat hasznalva is lehet!
Aztan, ha eddig meg nem meg vetted eszre, ez itt nem a sarki kocsma, ami a 2. otthonod, es primitiv egybites mocskolodas a cel, hanem a velemenymondas, ami persze nem nelkülözhet adatokat es tenyeket. Ez nalad hol van? Ja, a birkaktol nehez ilyent elvarni, nekik csak a tömondatos plakatlozungok kellenek, amiket a zsebükböl kilopott adoforintokkal finansziroznak... Vagy te beszorultal az angol kisasszonyok es Napoleon köze, mert szük a kenyszerzubbony? Csak emlekeztetni szeretnelek, hogy itt a fenti cikk arrol szol, hogy a valasztok elsöprö többsege olyan valasztott allamfönek, akinek meg partja sem volt, hanem 14 honapja alapitott egy mozgalmat. A jobbszelsö naci LePen pedig (akinek a partcsaladjaba Orban meghivot kapott - vajon miert?) a parlamenti helyek 1,5%-at kapta csak, aki nagy pofaval allamfö akart lenni... Tudod, a demokraciak igy müködnek...
teuton
@durbincs: Szanalmas vagy, valaszra sem meltoan primitiv... Majd ha megtanulsz magyarul, akkor olvass utana, van egy közmondas: Az okosabb enged...
teuton
@durbincs: "távírászásza" es "Lörincebá"... Na ennyit eleg is idéznem töled...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.