Sok száz légiutas-kísérő több ezer repülőútján szerzett tapasztalata alapján állították össze azt az öt dolgot, amit a legjobban utálnak az utasokban. Szóval tessék figyelmesen olvasni, és ha magunkra ismerünk, egy életre jegyezzük meg: s alkalomadtán ne felejtsük el figyelmeztetni utastársainkat sem.

Hiába tűnhet izgalmasnak, egy légiutas-kísérő élete bizony nem fenékig tejfel. Sokáig távol a családtól (ha van egyáltalán), hotel- és instant-kaja, terminálok, reptéri hotelek húzzák az amúgy acélsodrony idegeit annak, aki úgy dönt, hogy felölti az egyenruhát. És még ehhez jön egy-egy repülőút száznál is több utasa, mindenki a maga gondjával, bajával és olykor: tahóságával. Egy felmérésből végre kiderül, hogy melyek a legidegesítőbb és leggyakoribb szokások.

via GIPHY

Megérinteni a légiutas-kísérőt

Nyilván ülünk, kicsinek érezzük magunkat, és valahogy szeretnénk felhívni a figyelmet magunkra. Mit csinál az ember? Megböki az arra elhaladó légiutas-kísérőt. Több vallomás szerint minden egyes úton van néhány ember, aki megböködi az utaskísérő fenekét vagy hátát, hogy észrevegyék.

Fejhallgató ON, szemkontakt OFF

Biztosan vérig sértünk egy légiutas-kísérőt, ha a fülünkön hagyjuk a fejhallgatót és/vagy nem nézünk rá, miközben beszélünk vele/hozzá. Sőt. Ez akkor is elég udvariatlan dolog, ha éppen megkapjuk az ételünket vagy az italunkat. Gondoljunk csak bele, ez nekünk sem esne túl jól. Ne csodálkozzunk, hogy ha valami nyűgünk van, egyik utaskísérő sem fog legközelebb észrevenni minket – persze véletlenül.

Állandóan kidugni a fejünket az ülések közötti folyosóra

Főleg egy hosszú út alatt és főleg ha nem ablak mellé szól a jegyünk erős a késztetés, hogy kikukkantsunk az ülések közti folyosóra. Csakhogy az első osztályt leszámítva ez elég szűkös, ráadásul ez az a pici kis csatorna, amin a légiutas-kísérőknek közlekednie kell. Ennél is rosszabb, ha állandóan betolakodunk a kis előkészítő helyiségbe.

Rengeteg olyan dolog van itt, ami sérülést okozhat egy utasnak, s amiért mi leszünk a felelősek.

Magyarázza egy utaskísérő. Ennek ellenére sokan vannak, akik itt nyújtanak, vagy akár jógáznak is egy út alatt.

Megkérni, hogy tegye fel a csomagunkat a fejünk fölé

Minden egyes úton megtörténik, vallják a stewardess-ek. Sőt, minél nagyobb, erősebb és izmosabb az illető, annál nagyobb az esélye, hogy bepróbálkozik. Ez már csak azért is nettó bunkóság, mert a légiutas-kísérő nem segíthet senkinek a szabályzat szerint, mert sérüléseket okozhat vele. Szóval ha te sem tudod betuszkolni, aki tényleg túltoltad a pakolást.

Felpakolni a lábata székre

Otthon sem teszi fel az étkezőre, nem? Ha ki akarunk hozni a sodrából egy stewardess-t, pakolgassuk csak fel a koszos lábunkat a falra vagy az ülésekre. Mi mit szólnánk, ha az irodánkban valaki azzal kezdene, hogy felcsapja a csülkeit az íróasztalunkra?

 (nuus.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
@Csizmás Kond: inkább stressz, vagy rég volt orgazmusa...amúgy nem csodálkozom a kitörésén...mi utasok sem vagyunk ma született barikák.
Csizmás Kond
...ez úgy viselkedik mint akinek cikluszavara van...
wagabund
@Csizmás Kond: inkább stressz, vagy rég volt orgazmusa...amúgy nem csodálkozom a kitörésén...mi utasok sem vagyunk ma született barikák.
wagabund
@Csizmás Kond: ezt már nem mertem leírni, pedig találó

nálad a pont!
Csizmás Kond
@wagabund: ...csak a végén nehogy bebasszon neki valaki...úgy a szeme alá...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.