Kiegészítő keresetként pornófilmekben szerepelt egy 21 éves brit óvónó. Miután lebukott, kirúgták.

Nina Skye egy brit katolikus óvodában dolgozott nevelőként, és úgy érezte, kevés a megélhetéséhez az a fizetés, amit kap, ezért beszállt a pornóiparba.

Egy-egy filmmel 2500 fontot, azaz 800 ezer forintot is megkeresett. Nina felháborítónak tartja, hogy kirúgták az állásából.

– Szeretek tanítani és szeretem a szexet is. Jó tanár vagyok, és nem hiszem, hogy a hobbim bármit is befolyásolna az osztályteremben – magyarázta a színésznő, aki felnőttfilmjeiben lányokkal és fiúkkal is szívesen bújik ágyba.

 

This is definitely my favorite bikini

Nina Skye (@realninaskye) által megosztott bejegyzés,

(Bors)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
A britek ilyenek, annak idején egy hadügyminiszterük bukott el egy kis kóbor szex miatt. Na nálunk ilyen nem fordulhat elő mert a nemzetet szolgálók között is akadt olyan, aki még rekordot is (és mást is) felállított a munkahelyén az irodában, az íróasztalokon, a haza javára.
kissé felnőttem
ÁLSZENTEK valamiből élni is kell, avagy a font is satnyult a kilépéstől. nézelődő de nekünk volt egy ratkó pannánk (szövőnőcske ) most is akad csak uj névvel aztán lánynak dicsőség anyának kötelesség jó jó de miből él meg a gyermek ha nem olyan párti a parti?
Csizmás Kond
...mert pornózott bűnös...ha leszbizett volna ma kitüntetik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.