A G20 csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján ki kell állni a piacok szabadsága és a többoldalú, multilaterális kereskedelmi rendszer mellett és a bezárkózás ellen – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi parlamentben (Bundestag).

Hangsúlyozta, hogy a globalizáció körüli aggodalmakra nem megoldás a protekcionizmus. A bezárkózás és a kereskedelem korlátozása szerinte mindenkinek árt. A gazdasági integráció és a határokon átívelő kereskedelem viszont világszerte a gazdaság és a jólét növekedéséhez vezet, munkahelyeket teremt és csökkenti a szegénységet.

A G20-csúcson a klímaváltozás is fontos téma lesz, és a tárgyalások "nem lesznek egyszerűek". A nézeteltérések nyilvánvalóak, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből. Azonban "nem várhatunk arra, hogy a tudomány az utolsó kételkedőket is meggyőzze" – jelentette ki a német kancellár, az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak nevezve a globális éghajlatváltozást.

A párizsi egyezmény "visszavonhatatlan, és nem lehet újratárgyalni" – húzta alá.

Hozzátette: a vezető ipari államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót mint intézményt összefogó G20 csoport soros elnökségét ellátó Németország kormányfőjeként igyekszik majd úgy irányítani a tárgyalásokat a július 7-én kezdődő kétnapos tanácskozáson, hogy szolgálják a párizsi klímaegyezmény "tartalmát és célját".

A klímaváltozás elleni küzdelem, a terrorizmus fenyegetése, a globalizáció és a digitalizáció esélyei, a menekülés és a migráció okai mind-mind olyan kihívások, amelyek nem ismernek országhatárokat.

Ezért "súlyosan téved, aki azt gondolja, hogy a világ gondjait elszigetelődéssel és protekcionizmussal meg lehet oldani" – mondta Angela Merkel.

"Csak közösen találhatjuk meg a megfelelő válaszokat korunk legnagyobb kérdéseire, és csak együtt mozdíthatjuk elő az ügyeket", így a G20-csúcson elfogadandó zárónyilatkozat legfőbb gondolata a többoldalú együttműködés, a multilateralizmus lesz – tette hozzá a német kancellár.

Azzal kapcsolatban, hogy a hamburgi csúcs ellen számos tüntetést szerveznek civil szervezetek, amelyek elutasítják a húszak tevékenységét, kiemelte: a vélemények kifejezése demonstrációk révén "egy demokráciában nagyon is legitim", és remélhetőleg valamennyi megmozdulás békés, erőszakmentes lesz.

A múlt heti uniós csúcs eredményeit értékelve Merkel hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kilépési szándékának hatására az EU minden eddiginél nagyobb határozottsággal törekszik arra, hogy sikerre vigye a párizsi klímaegyezményt, és a brüsszeli csúcson egyértelműen állást foglalt a megállapodás mellett.

A csúcstalálkozó megmutatta, hogy az EU halad előre a fontos ügyek megoldásában, ismét derűlátóbban tekint a jövőbe, egysége pedig jóval erősebb annál, amit a gyakran heves viták jeleznek.

Az EU-t "tetterő és bizakodás" jellemzi, a csúcs sikere pedig az intenzív német-francia előkészítő munka mellett "az összetartás és az együttműködés új szellemének" is köszönhető, amely valamennyi résztvevőnél érezhető volt, és a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) tartott népszavazás óta jelent meg.

Az EU gazdasági helyzete nagyban javult, az idén mind a 28 tagország gazdasága növekedik, a munkanélküliség nyolcéves mélypontra süllyedt, 2013 óta tízmillió új munkahely jött létre és a foglalkoztatottság minden korábbinál magasabbra emelkedett – mondta a német kancellár.

Angela Merkel csütörtökön megbeszélést folytat a G20-csúcs európai résztvevőivel, a brit, a francia, a holland, a norvég, a spanyol és az olasz kormány-, illetve államfővel, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével. A német sajtóban megjelent értékelések szerint a találkozó azt szolgálja, hogy az európai résztvevők egységesen lépjenek fel az új amerikai elnökkel, Donald Trumppal szemben a kancellár beszédében érintett ügyekben, mindenekelőtt a szabadkereskedelem és a klímaváltozás elleni küzdelem kérdésében.

A Der Spiegel című hírmagazin szerint a soros német elnökség azt akarta elérni, hogy a G20-csúcson felsorakozzanak "tizenkilencen egy ellen", vagyis Donald Trumppal szemben a párizsi klímaegyezmény és a multilaterális együttműködés ügyében, de több ország, köztük Kanada nem akarja tovább élezni az ellentéteket Washingtonnal. Ezért az az új cél, hogy létrejöjjön a "tizenkilenc mínusz X egy ellen" formáció, vagyis ha nem is egyöntetűen, de minél többen foglaljanak állást Donald Trump politikájával szemben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
A szabadkereskedelm megvalósulása ellen eddig sem akadékoskodott senki viszont amit ők akarnak az nem kereskedelem hanem a kereskedők országok feletti hatalma amit minden erővel gátolni kell. Sunyi ez a vén csoroszlya.
cikicakk55
@Csizmás Kond: Igen,ráadásul nekem olyan érzésem van,mikor Merkel nyilatkozatait olvasom,mint ha a Németek és a Franciák lennének az Unió vezetői ,a többi tagország meg fogadja el amit ők ketten kitaláltak. Persze lehet,hogy én értelmezem rosszul,de mint itt is a kijelentésében legelőször a Német-Francia jelzőt írta és csak utána írt a többi országról ezért most már túl feltűnő.
justhpeter
@cikicakk55: Lehet külön menni is. Ebben az esetben az országok között hol menetelne Viktor Magyarországa ? Ki kell próbálni, mert a német-francia tengely előbb-utóbb megelégeli a "csak add a pénzt és fogd be a pofád" politikát.
Peller Anikó
@kond: a csoroszja egyik legnagyobb kihívásnak nevezve a globális éghajlatváltozást.

Te csoroszja nem gondolod sunyiló, hogy a túlnépesedéssel kellene foglalkozni mert ez okozza az éghajlatváltozást sunyi lóbanya?

És talán a gyerekcsináló gyárak tekintetében mégsem a behívás lenne a kihívás?
1magyar
@justhpeter: Mi meg az add kölcsön a pénzt nekik,tedd tönkre az iparukat,kereskedelmüket és mi visszahozzuk a pénzt a multikon keresztül-t elégeltük meg.
justhpeter
@1magyar: Ja ! Vagy-vagy. Viszont a cumi rosszabbik végén majd nem kell visszafelé köpködni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.