Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kankó (más nevein tripper vagy gonorrhoea) új, módosult törzseire figyelmeztet, amik szerintük teljesen kezelhetetlen fertőzéseket okozhatnak. A szervezet egyelőre három emberről tud, akit egészen biztosan a kankó olyan formája fertőzött meg, ami minden eddigi kezeléssel szemben ellenáll.

A szervezet szerint a helyzet nagyon komoly, az eddigi legellenállóbb baktériumok megjelenésével ugyanis „már csak idő kérdése”, hogy a legerősebb szerek is hatástalanokká válnak a fertőzés ellen.

A nemi érintkezéssel terjedő kankó nagyon okos baktérium, ami nagyon gyorsan képes ellenállóvá válni a kezelésére használt szerekkel szemben. A betegség azért is nagyon veszélyes, mert bizonyos formáiban akár tünetmentes is lehet, azonban súlyos gyulladásokat és akár meddőséget is okozhat, valamint növeli a HIV-fertőzés kockázatát.

A WHO szerint a világon évente 78 millió ember fertőződik meg kankóval, és kutatások szerint már most is hatástalan rengetegféle gyógyszer a betegség ellen, amik korábban még működtek.

A WHO-jelentés alapjául szolgáló tanulmányban 3 olyan beteget mutattak be, akikre semmilyen ma ismert kezelés nem hatott. Ezt a három megbetegedést ráadásul a világ egymástól távoli pontjain regisztrálták, egyet Japánban, egyet Franciaországban és egyet Spanyolországban.

(Guardian, 444)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
@maci0427: A HPV-t leginkább a férfiak adják tovább, hiszen nincs tünet nem is tudják hogy fertőzöttek a nőknél is csak célzott vizsgálattal derül ki. Gyógyszer pedig nincs igazán. A szervezet legyőzi a fertőzést de ahhoz idő kell. Az óvszer pedig szart sem ér, hiszen csókkal, orális szex-el is terjed minden nemi betegség.
maci0427
@Dr plágium: --- Igen ezt írtam én is,csak nem "csók+ orális " , hanem célzatosan " nyalakodást " -de leírom -- kinyalás és leszopás...! Azt,hogy a férfiak adják e tovább ,nem tudom, ezt talán hozzáértőknek kellene elmondani, de azt tudom, hogy van megelőző HPV. Ellenni Oltás !! Igaz drága és sokan nem hisznek benne !!! -- Rengeteg írás van erről,többek között ez is,de ez sem erősíti meg azt,hogy a férfiak terjesztik,ez kb. olyan,mint az, hogy mi volt előbb,a Tyúk vagy a Tojás ...!...rakgyogyitas.hu/kerdes/hpv-fertozes-ferfiaknal-hpv-virus/
Dr plágium
@maci0427: Igen van megelőző oltás, de mivel több mint 100 fajtája létezik a vírusnak nem mindre hatásos !
maci0427
@Dr plágium: ---- De van egy másik veszély is..." Minden kezelésnek ellenálló kankó terjed " --- www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/minden_kezelesnek_ellenallo_kanko_terjed/20170707120710 ---- Na ez már gyorsabban terjedhet és a veszélyei beláthatatlanok ! nesze neked szex ...!!!
Dr plágium
@maci0427: Van megoldás erre (is) guminő és vibrátor :)
maci0427
@Dr plágium: --- Igen persze van,sőt most olvastam,hogy van már valamiféle motoros műpina is férfiaknak ! De komolyan...,gondolj bele abba,hogy mi lesz itt ha valóban óriási mértékben meg fog nőni az ilyen - olyan fertőzés ! Sőt a múltkor láttam egy ismeretterjesztő filmet,hogy már születéskor megfertőződött a baba ! Nagy baj lesz itt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.