Tovább folytatódtak a zavargások Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. A helyi rendőrség sürgős erősítést kért más tartományoktól.

Reggel több személyautót és rendőrautót felgyújtottak a találkozó helyszíne közelében fekvő Altona nevű negyedben. A belvárosban pedig az Alster folyó partján tüntetők blokád alá vettek egy utcát, amely Donald Trump szállása és a találkozó helyszíne között húzódik.

A rendőrség vízágyúval oszlatta fel a blokádot, mert az utca az amerikai elnök egyik lehetséges útvonalának része. Donald Trumpnak és kíséretének végül egy hosszabb útvonalon, a belvárost megkerülve kellett eljutnia a tanácskozásra.

Vízágyúval számoltak fel egy másik blokádot is, amelyet a vásárvároshoz vezető egyik utcán alakítottak ki az úttestet elfoglaló tüntetők. Délelőtt Hamburg belvárosában számos további ponton is erőszakos akciók voltak.

Újabb zavargások Hamburgban: égő barikádok, sötét füst a város felett

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Globalizációellenes, szélsőbaloldali demonstrálók rendőröket támadtak meg, kirakatokat törtek be és gyújtogattak.

Újabb zavargások Hamburgban: égő barikádok, sötét füst a város felett

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Egy rendőrségi helikopterre tűzijátékrakétát lőttek ki, és nem sokkal találtak mellé. 

Az erőszakoskodó tüntetők célja a tanácskozás akadályozása. Fennakadást ugyan nem sikerült elérniük, valamennyi delegáció rendben elért a helyszínre, de a csúcstalálkozó egyik kísérőrendezvényét ellehetetlenítették.

A G20 csoport kétnapos tanácskozásának biztosítására nagyjából 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más tartományokból és külföldről. Azonban pénteken, a zavargásokkal eltelt éjszaka után a tartományi rangú Hansa-város rendőrsége sürgősen további segítséget kért, arra hivatkozva, hogy alábecsülte a helyzetet – jelentette hírportálján a Die Welt című lap.

A zavargások csütörtök este kezdődtek, amikor a G20 – Üdv a pokolban (G20 – Welcome to Hell) elnevezésű tüntetésen a rendőrség megpróbálta leválasztani a feketébe öltözött, és a német szabályokkal ellentétben maszkot viselő tüntetők csoportját – az úgynevezett fekete blokkot – a békés demonstrálók tömegétől. Helyszíni jelentések szerint először a rendőrök kezdtek erőszakot alkalmazni.

Forrás: MTI

Címlapi fotó: MTI/EPA/Filip Singer

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@verőce21: Ujra csak tevedsz!

"...a rendőrség megpróbálta leválasztani a feketébe öltözött, és a német szabályokkal ellentétben maszkot viselő tüntetők csoportját – az úgynevezett fekete blokkot – a békés demonstrálók tömegétől."

Tehat ott vannak aglobalizacio elleni bekesen tuntetok es a "fekete blokk", a balheknak elo, radikalis bunozo csoport.
Ahogyan megjelentek a hasonlo figurak Magyarorszagon 2006-ban, avagy ilyenek a radikalis iszlamistak is.
Tehat, ne altalanosits, s ne vonj le olyan kovetkezteteseket amelyek messze nem igazak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Ezek a "Globalizációellenes, szélsőbaloldali demonstrálók" már a jövőt vetítik elő. Itt tartanak, a disznóól küszöbén. Preanarchikus tünetek mindenfelé az országban.
Benne van a bevándorlás, az elkeseredettség, a tehetetlenség. Rosszabb, mint a forradalom. Káosz. A náci-burzsuj társadalmat elpusztítja az anarchista nemzedék.
kokopelli
...tette közzé Orbán Viktor illiberális,diktatórikus,véglegényekből
álló kocsma-stábja,a szokásos évi, trágár énekóra keretében::Bravó!!
F_Viktor
@verőce21: Ujra csak tevedsz!

"...a rendőrség megpróbálta leválasztani a feketébe öltözött, és a német szabályokkal ellentétben maszkot viselő tüntetők csoportját – az úgynevezett fekete blokkot – a békés demonstrálók tömegétől."

Tehat ott vannak aglobalizacio elleni bekesen tuntetok es a "fekete blokk", a balheknak elo, radikalis bunozo csoport.
Ahogyan megjelentek a hasonlo figurak Magyarorszagon 2006-ban, avagy ilyenek a radikalis iszlamistak is.
Tehat, ne altalanosits, s ne vonj le olyan kovetkezteteseket amelyek messze nem igazak!
verőce21
@F_Viktor: (16:31) Már most igaz, szóról-szóra, amit írtam!
kokopelli
@F_Viktor: Minden év május elsején a nagyvárosokban, un. '"Chaos-napokat"
ill. "Krawall-napokat" tartanak a punkok,a nácik,a szélsőbalosok
és a hozzájuk csapodó focihuligánok! Autókat gyujtanak fel,üzleteket
rabolnak ki ill.égetnek porig,mert az nekik egy nagy "eksön"!
Ezzel teljesen hiteltelenítik azok megmozdulásait,akik tényleg a glo-
balizáció,az igazságtalan társadalmi jelenségek ellen,és a leszakadó
emberek sorsának javításáért mennének az utcára!
Ez nem hamburgi jelenség,mert sok ezren külföldön is ténykednek ill.
fordítva! Százával érkezne külföldről is,mmert ez jó balhé!
Jól jön nekik az EU-s szabad mozgás intézménye! A hamburgiak,münche-
niek vagy a berliniek az ilyen napokon eltünnek a belvárosból,ami azt is jelenti,
hogy a túristák,és a "tudatlanok" autói lángolnak! ...jó meglepetés! :=(
F_Viktor
@kokopelli: Igy igaz!
En nem vagyok globalizacio ellenes, de semmi problemam azokkal, akik maskeppen latjak, s elmondjak errol velemenyuket.
Nem esek hasra a nemzeti identitastol, minden nemzet meg tudja tartani kulturalis ertekeiket, lasd bajorok, svedek. Magyarorszagot sem kenyszeriti a globalizacio ennek feladasara, csak a jobbereknek kell valami kapaszkodo.
Tudomanyos, informatikai globalizacioban sem szenvedunk hatranyt, lasd CEU, Prezi...
Gazdasagi felzarkozashoz is megkapta az orszag a lehetoseget, de elqrta az a 2,5 millio birka, s az a 2 millio szavazo, akik vagy nem erdekelte a jovojuk, vagy felult orbannak.
kokopelli
@F_Viktor: Minden évben ugyanaz macska-egér játék! A radikális fekete verőosztagok lassan
elriasztják az igazi tüntetésekről a komoly "véleményt-mondókat"! Nekik sajnos mid-
egy! Hiába próbálja a rendőrség már a pályaudvarokon kiszortírozni (nemzetközi
lista alapján is) a barbárokat,a munka sziszifuszi! Ezek az egybites gazemberek ván-
dorolnak országról országra, ill. tüntetésről tüntetésre!
Azért gondolkoznak azon,hogy az ilyen nemzetközi találkozókat mindig ugyanazon a
helyen,ismert világszervezetek székházaiban tartsák meg! NY,Brüsszel stb! Azok fel
vannak szerelve kommandósokkal ilyen esetekre is! Hamburg városának semmi kö-
ze hozzá,mert nem az első eset! Mint írtam május elsején jövőre már be vannak táb-
lázva a következő hasonló atrocitások,csak úgy hekkancsból! :=(
kokopelli
Azok,akik a focihuligánokat is pénzelik Angliában,Németországban
és a többi jó focival rendelkező országban! Ezekhez jönnek a szélső-
baloldaliak,akik azt hiszik,hogy a valamikori "kommunista" rendszerek
lennének az igazságos minták!Ezek a fiatalok még nem éltek anno,de
a filozófiát olvassák! Az sem zavarja őket,hogy az a rendszer saját ma-
gát buktatta meg!
A nyugaton nem probléma a fiataloknak,hogy vonatjegyet vegyenek a kö-
vetkező ilyen banzájra! Még a munkanélküli segélyből is futja rá!
Ördögvadász
Csak idõ kérdése, hogy kiterjedjen egész Európára. A népet, minket eladtak.
És ennek következménye lesz, mert felül a gálya és...azért a viz az Úr!
kokopelli
@Ördögvadász: ...nem gondolom! A következő hasonló "csúcstalálkozoig" csend lesz!
Egy kis futßall-hooligán megmozdulás a saját országban,vagy az európai
kupameccseken!
Ördögvadász
@kokopelli: hogy mit gondol egy beetetett (ízlett a vasárnapi húsleves?), mindegy. Teljesen mindegy.
futball-hooligán? mert ezt mondja a tudósító?

És akik bent vannak? Az a hatalom, barátom!, az e fekete jövõnk.
Kivétel nélkül mindegyikük luciferi, Isten ellenes. Mindegyik kivétel nélkül. Azok vezetnek minket. Bilderbergi, Máltai Lovag, Skot Lovag, Szabadkõmüves. Mindegyik.
Ezek fölött van a jezsuita rend. Ez a világhatalom. Úgyhogy tessék tapsikolni. Teli hassal meg..
kokopelli
@Ördögvadász: ...te beszéltél velük?! Egyenes drótod van ezekkel a felekezetekhez!
Amikor egy országnak szarul megy akkor jönnek a titkos szervezetek,
meg a világhatalom stb?A katolikus egyházat nem hagytad ki?
Már a középkorban az volt a szöveg,amit a teheteleneket és lustákat
igazolta,legalábbis igazolva érezték magukat!
Ez lehet,hogy a te jövőd,de akkor ne másokat húzz le a te szintedre!
Én murva jól meg vagyok mindenféle vallás,párt,egyesület nélkül! Le-
ß@rom az egészet,de halálra röhögöm magam az "összeesküvési
elméleteken! A közeledben van a rád leginkább ható ilyen bagázs,
az Orbá-féle Banda és azok akik segítenek nekik.Nem kellenek olyan
kitalált (sokszázéves) fantomcsoportok,hanem magad uram ha akarsz
valamit. ...egyébként ß@rásig röhögöm magam,ha ilyen fogalmakról
olvasok,a bizonyítás hiányában! :=)
kokopelli
@F_Viktor:
Ma délelőtt belenéztem Hansestadt Hamburg híreibe!
A "propelleren" még mindig a hétvégi események mennek,de az ottani képek,
aktuális írások és már csak a nyomokat és a takarítást mutatják!Melegen
kell tartani külföldi dolgokat,mert akáosz utáni állapot már nem hírértékű!
Nem mindegy,hogy a kutya harapja meg a postást vagy fordítva! :=)
Nessy
Azért nem értem. Minden G20 találkozón balhé van. Ez már hozzátartozik. Nem hiszem, hogy az elején nem lehetett volna a "hős maszkos" vandálokat kiemelni a tömegből, és lakat alá tenni.
Ezek nem "tüntetők", öket csak a balhé érdekli, meg mit lehet ellopni, szétverni. Lehet, hogy innen-onnan verődtek bandába.
Biztos öket is a Soros pénzeli! Nemde?
kokopelli
@Nessy: Ma késő délután is megnéztem az aktuális híreket!
A vandálok már ugyan elvonulta,de...!
Sok-sokezer lakós vödrőkkel és seprűvel takarította az utcákat,most jön a
de...pártucat fekete barom újra próbálkozott! Pechükre,mert a renőrök ki-
osztották őket rendesen,mostmár nem kímélve!
Hidd el,ha olyan egyszerű lenne,akkor már az előző ilyen csúcstallkozón
is megtették volna! Sok közöttük normális ruhába öltözött gyáva féreg is!
Ha megindulnak a zsaruk,akkor békés polgárt "játszanak! Gyáva férgek!
A "zemberek nem is tudják,hogy a "Sorost" eszik vagy iszák,reggelire vagy
ebédre!
Annyi spekuláns van a világon,akik mellett a Soros sem nagy ász!..de a "má-
dzsáren" nyugodtan sorosozhatnak,mert a zemberek schegge mellet az elsu-
han,mint a langyos fing!!...ha valakit megnyugtat,akkor a Soros áll mögöttük!
Egyáltalán tudja Soros papa "a csuti nevelőpapája",ezt a hamburgi izét? :=(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.