Csütörtök óta tartanak az erőszakos ellentüntetések Hamburgban a G20, a világ 19 legnagyobb gazdasága és az Európai Unió vezetőinek találkozója ellen. Az ellentüntetők barikádokat emeltek, kocsikat gyújtottak fel, a rendőrök próbálják elkergetni őket. Mindkét oldalon sok a sebesült.

Pénteken kezdődött meg Hamburgban a G20-csúcstalálkozó, amelyen a világ 19 vezető gazdasági hatalma és az Európai Unió vezetői beszélik át a világ dolgait.

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Steffi Loos

A találkozó ellen már csütörtök este elkezdődtek az ellentüntetések, aznap mintegy 12 ezren tiltakoztak a kapitalizmus ellen, és körülbelül 1000 fő erőszakos akciókat is végrehajtott a rendőrök ellen.

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Odd Andersen

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Odd Andersen

Az erőszakhullám pénteken sem hagyott alább, de szombat hajnalban kulminálódott leginkább. 

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP-DPA/Axel Heimken

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

Az ellentüntetők ugyanis addigra több helyen is barikádokat emeltek, valamint fosztogatásba is kezdtek a kocsik felgyújtása mellett, a rendőrség páncélautókkal számolta fel az útakadályokat, a tüntetőket könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta.

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Christof Stache

G20-találkozó: csatatérré változott Hamburg

Fotó: AFP/Odd Andersen

A Bild értesülései szerint egy takarékpénztárakt is feltörtek, Timo Zill, a hamburgi rendőrség szóvivője a lapnak elmondta, 

még soha nem láttunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot.

A szóvivő szerint mintegy 100 embert fogtak el, sokakat előzetes letartóztatásba helyeztek. 

A két napja zajló zavargásokban közel 200 rendőr sebesült meg, a találkozóra mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Németország különböző tartományaiból és külföldről is.

(Magyar Nemzet, Bild)

(Címlapi kép: AFP/Steffi Loos)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Én egy 62 éves nő vagyok,nekem már a" B" oldal forog a lemezen.( By Hadházi L) Számomra érthetetlen ez az ellentüntetés.Ami most a világban zajlik,azt csak Európa nem tudja megoldani.Az egész világnak kell összefognia és segítenie azokat a népeket,ahol háborúk,éhínségek,szegénység dúl.Főleg az Afrikai országokban,és a Közel keleten van gond.Afrikában az időjárás, a pénz hiánya és bizony a túl nagy szaporodás a gond.Nem úgy gondolkozom,mint Hitler,hogy ki kell irtani egy nép fajt,de valahogy vissza kéne szorítani a rengeteg születési számot.Elég lenne családonként két gyerek,hisz még a kettőnek is nehéz előteremteni a megélhetést.Meg kell őket tanítani,mi az ami adott náluk,az Ő klímájuk mellett.Segíteni kellene nekik felzárkózni.Sajnos ameddig úgy mond a törzsi varázsló a legokosabb ember,addig ott nem lesz új technológia,ami megoldaná a globális katasztrófa megállítását.Közel kelet meg a háborúja miatt,a vallási fanatizmus miatt jelent veszélyt a világra.Ezeket a problémákat viszont tényleg csak úgy lehet megoldani,ha a bolygónk összes gondolkodni képes országának embereit összehívják és megpróbálnak valamit közösen kitalálni.Európában még van ivóvíz,még aránylag tiszta a levegő,élhető az időjárás.Sajnos az egész Afrika és a közel-kelet nem fér el Európában.Nem értem miért baj a G20 Hamburgban?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.