Ilyenkor Velence a kortárs képzőművészet legfontosabb nemzetközi központja. A Biennálé idején a városban is szinte egymást érik a kiállítások, és ebből idén Vincze Ottó River-pool című vízi installációjával a Ferenczy Múzeumi Centrum is kivette a részét. A hajózási bójákból átalakított, színes biliárdgolyók csütörtökig, azaz július 6-ig ringatóztak a Giudecca sziget előterében, a velencei lagúna vízén, de azt már a zárás után azonnal elmondhatjuk, hogy nagy siker volt: képei a szó szoros értelmében körbejárták a világot, a kínai és koreai megosztások után legutóbb éppen brazil és argentin site-okon találkozhattunk vele. A River-pool című látványközpontú, időszaki térinstalláció 17 (méretes biliárdgolyókká alakított) hajózási ütközőbójából áll, amelyek a víz mozgásának engedve ringatóztak a Giudecca széles lagúnáján. A biliárdtól eltérően itt sem volt szilárd alap, és Vincze Ottó installációjában a közismert játék golyókészlete két fehér golyóval és az oldalukon viselt jelvényekkel...

Forrás: antikporta.hu
Feltöltő: antikporta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.