„Vicceskedő” fasiszta feliratokkal van tele egy Velence környéki strand. A tulaj utálja a demokráciát. Közben az olasz parlamentben vita van arról, büntessék-e szigorúbban a fasiszta és náci rendszerek reklámozóit.

„Antidemokratikus övezet és rezsim”

– ez és ehhez hasonló táblákkal van tele egy Velence közeli tengerparti strand. Van még: “belépni tilos – gázkamra” vagy “rend, tisztaság, fegyelem” feliratú tábla is.

A tulaj, a 64 éves Gianni Scarpa azt mondta büszkén a La Repubblica lapnak, hogy rühelli a demokráciát és a mocskos embereket. Az olaszországi zsidó közösséget vezető Noemi Di Segni elmondta, szomorú, hogy az újságírók előbb szúrták ki a fasiszta strandot, mint a hivatalos szervek. Szerinte a holokauszt áldozatainak emlékét szégyeníti meg a strand. Az olasz partizánok szervezete a strand bojkottjára szólított fel.

A velencei prefektus felszólított, hogy a táblákat szereljék le, de a botrány már nem állt meg. Épp az olasz parlament előtt van egy törvényjavaslat arról, hogy a fasizmus reklámozását szigorúbban büntessék.

A balközép Demokrata Párt javaslata szerint Benito Mussolini rezsimjének vagy a náciknak a fényezése akár két évre a börtönbe juttathatja az illetőt. A populista Öt Csillag Mozgalom és a jobbos Északi Liga is támadja a javaslatot, ami szerintük a véleménynyilvánítás szabadságát csorbítaná.

Matteo Renzi korábbi miniszterelnök azt mondta, épp a fasizmus volt az, ami a vélemény szabadságát korlátozta, nem a törvényjavaslat. Az északi ligás Matteo Salvini viszont sarkosan reagált: szerinte azt is börtönbe csuknák, aki egy öngyújtót elad Mussolini arcképével. A törvény módosítását azért is támadják, mert a hatályos jogszabályok szerint ugyanúgy börtönbe juthat, aki promotálja a fasiszta és/vagy náci rendszereket.

(BBC News, 24.hu)

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/loochanin/cc0)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Azt kell ezzel az elmebeteggel tenni, amit a ducéval, fejjel lefelé felhúzni!
namihami
Csekély vigasz, de vigasz, hogy a digóknak is megvannak a házihülyéik. Hozzánk hasonlóan, nekik se kell még a lábukat se kitenni a határaikon, hogy baromba botoljanak.
lópicigáspár
@namihami: Ez így igaz a házihülyékkel, csak nálunk azok vannak hatalmon! :(((
Megjegyezném viszont, ha az ember itáliában betér egy üzletbe, ahol borokat is árulnak, biztos talál egy polcot, ahol furcsa címkés italokat árulnak! :)))
i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02641/wine_2641080b.jpg
namihami
@lópicigáspár: Ezek a ""jóféle nedűk"" annak a kategóriának vannak fenntartva, akik szeretik a hagyományos megoldást. Még nem csatlakoztak a partidrog és hasonlók szedéséhez. Ez az olasz konzervatív réteg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.