Nyolcórás mentés eredményeként tizenegy eltévedt magyarországi túrázót hoztak le szombat hajnalban a Királykő-hegység lábaihoz a román csendőrök és hegyi mentők – közölte a Mediafax hírügynökség.

A magyarországi túrázók egy kijelölt úton másztak fel a Királykő-hegység 2000 méter fölötti gerincére, de besötétedett, és nem találták meg a levezető utat. Segélyhívásukra csendőrök és hegyi mentők csoportja indult a keresésükre.

Amint a Brassó megyei csendőrség szóvivője a Mediafaxnak elmondta, tartózkodási helyük megállapításához a segélyhívó szolgálat Kovászna megyei, magyarul is beszélő ügynökének a segítségét is igénybe kellett venniük. Az eltévedt túrázó csoportnak négy nő és egy gyermek tagja is volt. A csoport tagjait hegymászó eszközök igénybevételével nyolc óra alatt hozták le a hegy lábához, ahonnan önállóan folytathatták az útjukat a szálláshelyükre.

A Bucsecs és a Fogarasi-havasok tömbje között elhelyezkedő 2200 méter fölötti sziklás csúcsokkal rendelkező Királykő-hegység közkedvelt célpontja a magashegyi túrák kedvelőinek.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

a helység kalapácsa
Ezek biztos fideszesek voltak - amennyi eszük volt.

Tudod (sajnálom, hogy tőlem kell meg tudnod, és nem egy cöföstől), de ha elmész egy útra, onnan vissza is kell jönni.
Ha odafelé az út 5 óra, akkor visszafelé is ugyanannyi, vagy több valamivel, mert közben elfárad az ember, és többször áll meg pihenni; plusz van a szintkülönbség problémaköre is, amit ugyancsak be kell kalkulálni.

És még örülhetnek, hogy nem tépték szét őket a vérmedvék.

videa.hu/videok/allatok/medvetamadas-ember-harapas-harc-Pw4xXyc7SIcS4vgp

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.