Bíróság elé állítják az USA-ban a Spanyolország által kiadott, terrorizmus-támogatással vádolt férfit.

A Trump-kormányzat az Egyesült Államokba szállította és pénteken bíróság elé állította azt az al-Kaida terrorszervezet támogatásával vádolt férfit, akit Spanyolország a héten kiadott.

Ali Charaf Damache algériai és ír kettős állampolgár, s ő az első terroristagyanús ember, akit a Trump-kormányzat idején kiadtak az Egyesült Államoknak.

Azzal vádolják, hogy az al-Kaida terrorszervezetbe toborzott tagokat, valamint egy Mohamed prófétát megrajzoló svéd karikaturista – sikertelen – meggyilkolására szövetkezett. Ha bűnösnek találják, 45 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

Az 52 éves férfinak pénteken egy philadelphiai szövetségi bíróságon kellett megjelennie, a következő meghallgatás augusztus elején lesz.

A fejleményekről tudósító CBS televízió emlékeztetett arra: Donald Trump és kormányzatának tagjai, köztük például Jeff Sessions igazságügyi miniszter, korábban amellett foglalt állást, hogy nem szabad felszámolni a guantánamói börtöntelepet, s a terrorizmussal gyanúsítottakat ott kell fogva tartani, valamint a peres eljárást is ott kell lefolytatni ellenük.

Jeff Sessions pénteken éppen Philadelphiában tartott előadást, de nem ejtett szót az ügyről. Az igazságügyi minisztérium rövid hírben jelentette be a fejleményeket, és szóvivője, Ian Prior szintén rövid közleményben emlékeztetett arra, hogy az algériai-ír gyanúsított ellen 2011-ben – távollétében – már vádat emeltek.

Ali Charaf Damache-t 2010-ben tartóztatták le Írországban, de akkor – miután egy ír bíró elutasította Washington kiadatási kérelmét – szabadon bocsátották. Öt évvel később ismét letartóztatták Spanyolországban, és az Obama-kormányzat újból kiadatását kérte. A kiadatási folyamat a Trump-adminisztráció idején zárult le.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.