Súlyosan aggasztó, hogy Törökországban tömegesen börtönöznek be újságírókat, jogvédőket, akadémikusokat az uniós biztos szerint.

Súlyos aggodalomra ad okot, hogy tömegesen börtönöznek be újságírókat, akadémikusokat, írókat, ügyvédeket és jogvédőket Törökországban

- mondta el Johannes Hahn uniós bővítési biztos kedden Brüsszelben, a török kormány képviselőivel folytatott tárgyalásai után. A török külügyminiszter szerint több kérdésben továbbra sincs egyetértés Ankara és az Európai Unió között, de a kapcsolatok rendezése érdekében folytatni kell a párbeszédet és meg kell erősíteni az együttműködést.

Johannes Hahn szerint biztosítani kell a tisztességes eljárást mindenki számára, az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva. Kiemelte azt is, hogy a szólás és az egyesülés szabadsága a demokratikus társadalmak alappilléreit jelentik.

Az Európai Unióhoz való közeledésnek feltétele az emberi jogok, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok tisztelete – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy ezért az autoritarizmus felé mutató trend megfordítására lenne szükség.

Mint mondta, a Törökországgal szembeni vízumkényszer eltörléséhez Ankarának teljesítenie kell a vízumliberalizációs akcióterv előírásainak mindegyikét, és egyes területeken még hiányosságok vannak.

A keddi találkozón az EU-t Hahn mellett Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Törökországot pedig Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter és Ömer Celik EU-ügyi miniszter képviselte.

Mogerini őszintének és konstruktívnak nevezte a mai egyeztetéseket, és a közvetlen párbeszéd fenntartásának fontosságát hangsúlyozta a fennálló nézetkülönbségek megoldása érdekében.

A főképviselő az előző nyári törökországi hatalomátvételi kísérlet kapcsán szolidaritását fejezte ki, ugyanakkor felhívta a figyelmet a bebörtönzésének "aggasztó mintájára". Rámutatott: az együttműködés erősítéséhez pozitív lépésekre van szükség a török hatóságok részéről a jogállamiság és a szabadságjogok terén.

Aláhúzta, Törökország továbbra is uniós tagjelölt ország, a jelenlegi körülmények között azonban "nehéz" lenne új csatlakozási fejezeteket nyitni Ankarával.

Mevlüt Cavusoglu leszögezte, több kérdésben továbbra sincs egyetértés Törökország és az Európai Unió között, de a kapcsolatok rendezése érdekében folytatni kell a párbeszédet és meg kell erősíteni az együttműködést.

A török diplomácia vezetője védelmébe vette az ankarai kormány intézkedéseit, amelyek az utóbbi hónapokban számos bírálatot kaptak az EU és bizonyos tagországai részéről.

A tavalyi puccskísérletet követő bebörtönzések kapcsán kiemelte, hogy különbséget kell tenni a demokratikus ellenzékiek és újságírók, illetve azon politikusok és "álújságírók" között, akik a terrorizmust támogatják. A puccskísérlet támogatóit felelősségre kell vonni – közölte, kiemelve, hogy a történtek után nem kaptak elegendő támogatást az EU-tól.

Hozzátette, Törökország a Németországgal fennálló feszültség csillapításán dolgozik, és reményét fejezte ki, hogy a viszony rövid időn belül javulni fog.

Ömer Celik szükségesnek nevezte a szerinte az EU-török kapcsolatok "gerincének" számító csatlakozási tárgyalások folytatását, mondván, hogy "Törökország nem csak egy szomszédos ország, nem pusztán egy stratégiai partner, hanem tagjelölt ország".

Meg kell nyitni az alapvető jogokról szóló 23-as és az igazságügyről és biztonságról szóló 24-es csatlakozási fejezetet – vélekedett Celik, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások felfüggesztése mindkét fél számára káros lenne.

Ugyancsak kedden az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet arra szólította fel az Európai Uniót, hogy ne tűrje tovább Törökország jogsértéseit. Mint mondta, a puccskísérletet Ankara kifogásként használja arra, hogy kérdés nélkül őrizetbe vegyenek bárkit.

"Az EU-nak világossá kell tennie, hogy a török hatóságok átlépték a határt, ami szükségessé teszi a viszony más alapokra helyezését" – fogalmazott Salil Shetty, a szervezet főtitkára, miután megbeszélést folytatott Mogherinivel.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Hamarosan aggódhat a magyar újságírókért is. Orbán diktátor egyenesen ezen az úton halad.
peterkelemen
Hamarosan aggódhat a magyar újságírókért is. Orbán diktátor egyenesen ezen az úton halad.
bakegya
A magyar értelmiség is lélegeztető gépre van kapcsolva-azért is érdemes lenne aggódni-közmunkások viszik a kultúrát-a két diplomás angolul németül kommunikatív tanár-zenész felszolgál mosogat,hogy megéljen,a közigazgatást folyamatosan ritkítja a lázár-és a balog plébános-húznak nyugatra a fiatalok-meddig még?
Jozefina
Végzetes hibát követ el az EU, ha a törököket keblére veszi. Még csak vízumkedvezményt sem szabadna adni. Minden tárgyalást meg kellene szüntetni ami az EU csatlakozást illeti. Törökország csatlakozásával a teljes iszlámot szabadítaná Európára. Nem kell!!!
quadrocopter
Felkészül Illiberália, magyarul Roggyantisztán!
Perwool
@Jozefina: Orbán mind-e közben...
"A kormányfő az ülést követő sajtótájékoztatón a török uniós csatlakozási tárgyalások ügyét firtató kérdésre válaszolva azt mondta: ha elkezdünk egy tárgyalást, azt tisztességesen végig kell vinni. Magyarország nem támogat semmilyen felfüggesztést, megszakítást, álláspontja szerint nagy történelmi megállapodást kell kötni Törökországgal - hangsúlyozta."
index.hu/belfold/2017/06/30/orban_torok_erdogan_baratok/
bakegya
A harmadik világ háborgását készíti elő er-dög-ám szövetkezve orsos vendel unortodoxájával,aki a magyarok megváltójának képzeli magát!!!
Összelopta mindegyik magát és most össze is butoroznak A NAGY PUTYIN ÁLDÁSÁVAL!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.